2013. szeptember 13., péntek

Az a fránya...

Ma hajnalban, hatkor, már hazaérve a pékségből, feltettem egy adag kávét. Csak épp a vizet felejtettem ki belőle. Jól le is égett, azóta olyan szag terjeng a házban, mintha hat éve elszívnék itt bent egy doboz cigit naponta. Borzalom :(
Pedig ma már többször kiszellőztettem, több órát voltak nyitva az ablakok. Remélem megszabadulunk szép lassan ettől a szagtól mert iszonyúan zavar, a konyhába ha lehet, be sem megyek. De hát ugye egy légtér szinte minden.
Szóval most nem ott olvasgatom a kissámlin ülve a könyvemet.
Ja, és itt egész nap szinte sütött a napocska, szép idő volt, csak pont akkor nem, amikor az oviból jöttünk hazafelé bicajjal. Az utolsó 500 méteren jól megáztunk. És ez idén nem először fordult elő. Mit ne mondjak, nem leányálom három gyerekkel normális időben sem bicajozni, de így meg aztán pláne. A Bulcsú amúgy élvezte, azért nem akart sietni, Boróka meg amúgy is sokkal lassabb. Mindenesetre vicces, hogy nagyon sietünk, és kb mindezt 5 km/h-val :)

2013. szeptember 11., szerda

Őh.... izé.... bocsika....

Hirtelen nem is tudom, mit írjak. Nem jut semmi eszembe, na nem mintha az elmúlt bő fél évben nem történt volna semmi.
Valahogy ez a nyár nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Illetve bizonyos szempontból igen, mert járkáltunk mindenfelé, ráadásul most nem csak a gyerekekkel, hanem sikerült kettőnkre is időt szakítani, szóval tök elégedettnek kéne lennem, egy valami azonban nem nagyon sikerült. Nem sikerült magam kipihenni. Illetve, volt amikor úgy éreztem, de ez az érzés általában elmúlt nagyon gyorsan. Nem sikerült teleszívnom magam energiával, hogy jó kedvvel és újult erővel üljek be ismét az iskolapadba, pedig erre most nagy szükségem lenne. Na mindegy, erről ennyit.
Ez most amolyan eléggé kaotikus bejegyzés lesz azt hiszem.
Szóval eddig azért nem írtam, mert..... szóval a fentebb említettek ebben erősen közrejátszottak. És tudom, hogy megígértem, és persze tudom, hogy ígérgetni könnyű, meg ilyenek, de hát ez van, nem magyarázkodom, fáradt voltam én ehhez, meg kedvem sem nagyon volt semmi normálisat fogalmazni, most, hogy végre nem kell amúgy is a suli miatt. A másik ok egy kicsit kézzelfoghatóbb, mely szerint sehogy sem tudom feltölteni a fényképeimet a még tavasszal üzembe helyezett új gépünkre. Szóval fényképet most sem kaptok. Viszont van megint új ötletem a probléma megoldására, szóval elképzelhető, hogy a mai képhiányos bejegyzés később "képesedni" fog. De tanulván a hibáimból, most azért nem ígérek inkább semmit.
Bizonyára az elmúlt időszakból sok-sok fontos dolog már a feledés homályába vész, de azért van egy két dolog, ami megmaradt a fejemben, és mindenképp érdemes arra, hogy azt kikürtöljem a nagyvilágba.
Ami így hirtelen először az eszembe jut, az az aerobik. Melyet Boróka űzött az egész tavalyi tanévben, és amely két versenyen teljesedett ki tavasszal. Nagyon büszke voltam a kiscsajra, szóval ég a pofámról a bőr, hogy ezt eddig nem volt kedvem leírni. Az első verseny Adonyban volt, ahol bronz minősítést kaptak. De persze ne felejtsük el, hogy négy db 4 éves kislányról beszélünk, akik szépen beöltöztek, és szépen, mosolyogva előadták amit betanultak. Irtó édesek voltak, nagyon cukik. Már nem is emlékszem, hogy készült-e róluk normális fotó, de ha igen, akkor azt még rejtegeti/őrizgeti a fotómasinám. A második verseny Kulcson volt, és addigra már olyan szuperek voltak, hogy ezüst minősítést kaptak :) Na annak már Boróka is tudott nagyon örülni, igazából a pár héttel korábban kapott bronzérem nem bűvölte el túlzottan. Ma már párban mutogatja őket előszeretettel :)
Időrendben a következő, ami megmaradt az emlékezetemben, az Bulcsú torna bemutatója volt. Ott is nagyon büszke voltam, mert kicsi aranyom képes volt elejétől végig megcsinálni a gyakorlatsort, amiben előtte azért eléggé kételkedtem. Nem azért, mert nem képes rá, mert tudom, hogy minden elemét szépen meg tudja csinálni, na de edzésen egyszer sem sikerült neki végig odafigyelni, mindig elhülyéskedte, volt, hogy az egészet. Szóval nagyon örültem, hogy legalább a lényeges pillanatban hajlandó volt erre :)
Nyáron azt hiszem elérkeztünk egy mérföldkőhöz, vagyis amikor első gyermekünk élete első táborán vesz részt. És persze ez csak amolyan napközis tábor volt, szóval hazajárós, de akkor is. Bulcsú volt az természetesen, és tornatáborban járt. Rengeteget mozogtak, és szerencsére élvezte, szerintem ennek hatására már nagyon várja az idei edzéseket, ennek meg én nagyon örülök, mert tavaly nem éreztem, hogy ezt ő olyan nagyon szeretné. Nem utálta az biztos, de hát mit mondjak, a fegyelem/szófogadás nem volt az erőssége. Én most úgy érzem, hogy egy kicsit talán nyugodtabb már, remélem ez az edzéseken látványos változást hoz majd.
Botond közben két éves lett. Nagyon nagy fiú már, és én tökéletesen elégedett vagyok vele. Három hónapja szobatiszta már, amit még most is alig akarok elhinni, pedig tényleg így van. Szépen beszél, már mond mindent, feltéve, ha akar. Ő a legnyugodtabb gyerekünk. Jónak azért nem mondanám, a tesóktól ugye rengeteg dolgot jól el lehet tanulni, elsők között, hogy "anya beszélhet nyugodtan, úgyis egész nap dumál, nem kell vele foglalkozni" Meg persze tőlem is csak a rosszat tanulja, elképesztően tud ordítani. Pont, mint én. Harmadik gyerekhez méltóan, amire szüksége van azt megszerzi. Hát sokszor van, hogy a két nagy jön bőgve, hogy Boti épp mit csinált velük, ráadásul van, hogy egyszerre intézi el őket. Szóval nem kell félteni. Jaj, azt majdnem kihagytam, hogy enni is egyedül eszik, na ennek én annyira nem örülök jelenleg, de azért a dolog remélem hamar meghozza majd a gyümölcsét.
Ide tartozik még, hogy milyen szörnyűséges dolgot eszeltem ki, megpróbáltam benyomni Botit az oviba, hát nem sikerült, a vezetőóvónő szerint ide 30 év alatt sose járt még két éves gyerek (amúgy Boróka csoportjában vannak hárman, akik tavaly kétévesek voltak, és idén meg egész minicsoport indult, ahol tényleg Boti lett volna a legfiatalabb, de nem valami sokkal). És nem is érti, hogy ez nekem hogy juthatott eszembe, miért nem kérek inkább a jegyzőtől engedélyt arra, hogy még plusz egy évet otthon maradhasson a gyerek (négy éves koráig), mert az ő lánya is azt fogja csinálni, és az a normális, ha már úgyis otthon van. Még jó, hogy azt nem mondta, hogy milyen szörnyű anya vagyok, hogy nem elég nekem a gyes, és szívesen dolgoznék heti 1-2 napot kiegészítésként. Amúgy meg idén valahogy meg kéne írnom a szakdogámat is, el kell végeznem 2,5 hónap szakmai gyakorlatot, és akkor a vizsgákról (élen az államvizsgával) még nem is beszéltünk. És persze pont aznap kellett nekem átmenni 3 gyerekkel a kínaiba, hogy váltócipőt vegyünk, ahol szegények még rá sem nézhettek a portékára, nemhogy tüzetesebben szemügyre vehették volna, mert csak ha már elindultak a játékok felé, a nő (ez amolyan igazi kisbetűs) már rájuk szólt, meg rám, hogy ne engedjem oda őket. Mindeközben Boti közölte, hogy neki most azonnal pisilni kell, persze a nő (miután megpróbáltam bekuncsorogni magunkat a klotyóra) közölte, hogy természetesen mi oda nem mehetünk be, kénytelenek voltunk kimenni az üzlet előtti fához, amíg a másik kettő a boltban maradt. Eközben persze váltócipőt kellett volna vennem. Vettem is. Sőt, a gyerekeknek vettem egy kis apróságot, mert szerintem tök jók voltak, nem velük volt probléma, hanem az idióta szabályokkal. Mikor mindennel végeztünk, és mentünk ki, a nő még közölte velem, hogy látja kissé sok nekem a három gyerek. Hát mit ne mondjak, nem esett jól.
Amúgy ovikérdés félig meddig megoldódni látszik, mert Besnyőre felveszik január elejétől, ami nekem igazából elég, csak az nincs igazán ínyemre, hogy majd két irányba kell rohannom minden reggel meg délután. Jövőre meg már három irányba. Vagy négy, ha találok állást. Amúgy ott nagyon kedvesen fogadtak minket, a két beszélgetés szinte összehasonlíthatatlan volt.
A nyár majdnem, hogy első lépése volt, hogy Boróka szobáját megcsináltuk, kapott laminált padlót, amit ő választott, meg egy galériaágyat, alatta szekrénnyel, íróasztallal. Be is költözött, és szerintem élvezi. Persze azóta a házban kupi van, mert igen lassan haladok az ekkor képződött halmok eltüntetésével. Mégis csak a kupiszobámat kellett valahogy felszámolnom. A fiúk is élvezik, hogy kicsit több hely van a szobában, ezzel egy időben ugyanis eltüntettük a rácsos ágyat is. Az altatás kicsit még nehézkes egyszerre két szobában végezve, de remélem most már hamarosan kialakul valami használható rutin.

Tervezek a közeljövőben írni a nyári programjainkról, de momentán nem ígérek semmit.
Meg megmutatnám, hogy miket sütöttem mostanában, de ezt se vegyétek ígéretnek :)
Csináltam egy-két fülbevalót is, de képek egyelőre a masinában.
Meg csináltam sk papírgyöngyből nyakláncot, nagyon édik, de erről még a masínában sincs :)

Na ezt most azért biggyesztettem ide leginkább, hogy én ne felejtsem el. Isten ments, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket :)
Sajnos ennél kisebb betű nincs, úgyhogy ilyen óriásival kell írnom, hogy néha elmegyek futni, és számolgatom a kalóriákat is. És persze várom az eredményt...

2013. június 15., szombat

Hhuuuhhhhh

Vége az évnek, sikerült  az utolsó vizsgám is :)
Hát nem volt egyszerű időszak a mögöttem lévő néhány hónap, és azt hiszem szeptembertől majd kezdődik elölről. Most azonban van némi lélegzetvételnyi időm, amit szeretnék jól ki is használni.
Rengeteg dologról akartam írni az elmúlt időszakban, de nem volt rá időm. Biztos lesz most majd néhány visszaemlékezős bejegyzésem, azokról, a dolgokról, amik túlélték az idő próbáját.

2013. március 1., péntek

Utó-utó-utó-karácsonyi hétvége

Szombat

Több betegség miatt meghiúsult időpontot követően, eredetileg december 29 helyett, végre eljutottunk Boróka keresztszüleihez is. Volt ajándékozás, meg nagyon finom ebéd, de persze a hangulatot már nem az ünnep alapozta meg. Nagyon jól éreztük magunkat, mi is és a gyerekek is, és persze elhatároztuk, hogy ebben az évben kicsit igyekszünk többet találkozni, mint az előzőben. Remélem ez sikerülni is fog. Edit ismét nagyon kitett magáért a konyhában, nem hiába függesztettem fel egy napra a fogyókúrámat :) Ajándékba is csupa házi készítésű cuccot kaptunk, színes durumtésztát, szószt hozzá, lekvárt és szappanokat. Valamivel mindig sikerül meglepnie, most éppen a szappanok voltak soron :) Ismét sokat nosztalgiáztunk a zenekaros régi szép időkön, és persze mindig sajnálkozunk is, hogy éppen mennyire nem jut időnk ilyesmikre. Mivel ritkán találkozunk, és a közös ismerőseinkkel még ritkábban, mindig megbeszéljük, hogy ki kiről mit tud, csak, hogy begyűjtsük a legfontosabb információkat. Mondhatnám úgy is, hogy pletykálkodunk rendesen, senki sem úszhatja meg :)

Vasárnap

Ezt a napot ajándékba kaptuk karácsonyra Anditól és Katitól, sok egymásba csúsztatott borítékba rejtve, árulkodó szavakal/sorokkal fűszerezve :)

1. "Február 24-én....
        Jön!    Jön!    Jön!"

2. "A LEGENDA....
  • újraéled
  • a belváros szívében"
3. "Claude-Michel Schönberg...
       (de mi köze ehhez Puccininek és a Pillangókisasszonynak?)"

4. "KATARTIKUS ÉLMÉNY!"

5. "BOMBÁK ÉS HELIKOPTER
        (mégis elegáns öltözet?)"

És vajon mit rejtett?
Két jegyet a Miss Saigon délutáni előadására, az Operettszínházba :)
Hát mikor megkaptuk én úgy örültem, hogy még el is bőgtem magam. Na ezt aztán folytattam a színházban is, gyakorlatilag a második felvonást majdnemhogy végigsírtam. Egyébként nagyon jó volt, nagyon élveztük, de hát a történet az sajnos elég szomorú. Örültem a viszonylag hosszú tapsnak, mert egy kicsit azalatt képes voltam rendbe szedni az arcomat :) Ja, és teljesen véletlenül találkoztunk a wc-n szünetben egy kedves barátnémmal, akivel gyorsan megtárgyaltuk, hogy ezek szerint egyikünk sem az infó házit csinálja :) Meg hogy milyen jó karácsonyra színházjegyet kapni! Fél nap kettesben Titivel, hát nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, fiatalodtam egy évet, pihentem kettőt és még egy kis kávézóba is elmentünk a végén.

Andi, Kati, ezúton is nagyon szépen köszönjük!

Jut eszembe Andi, erről nem írtál kritikát, pedig kerestem. Na jó, akkor én írok pár szót, de nem olyat, mint te, mert nálam csak pozitívumok lesznek :) Ha az ember több évente egyszer jut el színházba, akkor bizonyára hajlamos csak a jót látni benne :)
Csupa híres énekes-színész szerepelt benne, legalábbis a legtöbbjük nevét már ismertem, mondjuk az igaz, hogy elsősorban Andi blogjából. Szóval csak a teljesség igénye nélkül, Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila, György-Rózsa Sándor, Bordás Barbara, Kerényi Miklós Máté.  Ha feltétlenül választanom kéne kedvencet, akkor valószínűleg György-Rózsa Sándort választanám, ő John-t, Chris barátját alakította, nagyon jól, meghatóan. Sajna a karakterektől képtelen vagyok elvonatkoztatni, ezért szegény SzPSz, vagy Kerényi Miklós Máté szóba sem jöhetett kedvencnek, pedig mindketten amúgy zseniálisan játszottak. Vágó Zsuzsi nagyon szép volt, és nagyon jól énekelt mindenféle körülmények között. Én mindig elámulok, hogy lehetséges így énekelni, meg táncolni, meg színészkedni egyszerre. De ezek az emberek ezt nagyon jól tudják. Néha álmodozom arról, hogy belőlem talán jó musicales vagy szubrett lett volna, de ilyenkor mindig rájövök, hogy nagy valószínűséggel én erre képtelen lennék.
Nagyon tetszett még a díszlet, tényleg volt igazi helikopter, persze bizonyára vagy erősen kibelezett, vagy soha nem is volt a színházon kívül, de nagyon jó élethűre volt megcsinálva, hangja is, szele is volt, meg a mérete is élethűnek tűnt. Nem lepődtem meg, mikor olvastam a végén, hogy Kentaur volt a díszlettervező, gondolom nem véletlenül lett híres.
A másik számomra ismerős név Bakó Gáboré volt, a koreográfusé. Ugyanis annak idején, mikor érettségiztem, a szalagavatónkra ő tanította be az egyik táncunkat (Grease). Megkedveltem akkor, nagyon normális volt, és jó munkát végzett, szerintem remekül táncoltunk, legalábbis mi nagyon élveztük, az tuti. Ha néha véletlenül belebotlom a nevébe, akkor gyorsan mindenkinek eldicsekedek vele, hogy hú én ismerem (enyhe túlzással). :)
És majdnem elfelejtettem, pedig erősen megdobogtatta a szívemet, hogy a taps végén, mikor a karmester is kijött a színpadra, a zenekari árokból élőképet vetítettek a színpadon, szóval őket is rendesen meg lehetett tapsolni. Ilyet én még nem láttam, a zenészekről valahogy mindig mindenki megfeledkezik, pedig ha ők rosszul játszanának, akkor bizonyosan élvezhetetlen lenne az előadás. Tetszett ez a megoldás, nagyon is. Remélem látok majd ilyesmit máshol is ( és itt nem azon van a hangsúly, hogy lesz e máshol ilyen, hanem, hogy fogom-e látni :)).
Egyébként nem volt eszeveszett tapsolás, meg ováció, pedig nyugodtan lehetett volna. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy ez délutáni előadás volt, nem esti.
És nehogy kihagyjam a kisfiút, nem tudom, hány éves lehetett, de nagyon kicsi volt az biztos, és nem tudom, hogy hívták, de szuper jól végezte a dolgát, nagyon tetszett, otthonosan mozgott a színpadon, és bár a darab alatt kicsit megilletődöttnek tűnt, a tapsnál kiderült, hogy nagyon is csintalan, életrevaló kiskölyök.

Remek hétvége volt, bármikor megismételném :)

2013. február 16., szombat

Botond

Másfél éves lett. Megtanult már egy csomó mindent.
Például, hogy a fényképezés valami különleges dolog. Szóval már elég nehéz normálisan lefényképezni, mert direkt hunyorog, vagy bohóckodik, pofákat vág :)


Meg már megfújja a trombitát :)






Erről van amúgy videó is, ha valakit érdekel.

Nagyon viccesen képes aludni, bevackol magának a legkülönfélébb dolgokból. Legutóbb a keresztszüleitől kapott alagutat is multifunkcióssá varázsolta :)


Sokszor használja a bilit rendeltetésszerűen. Sokszor persze nem, de azt hiszem nagyon jól állunk.
Viszont nem szól egy szót sem. Néha talán valamit felismerhetőnek vélünk, de még mindig csak az "aja aja" megy igazán.

2013. február 15., péntek

"Elmúlt farsang, itt hagyott..."

De a képek maradtak :)



 Bulcsú haja eléggé kék, csak a képen nem nagyon látszik. Boróka virágja a fején pedig felülről nézve szép színes, rózsaszín a közepe, de valahogy senkinek nem jutott eszébe hátulról lefényképezni :)
A gyerkőcök állítólag nagyon jól érezték magukat, engem sokan megdicsértek, szóval végül minden a helyére került. Még előző hét pénteken, de csak most jutottam ide, mert a suliban el lettünk árasztva újabb feladattömegekkel. Ráadásul jó része csak azért van, hogy csináltassanak valamit, nem érzem, hogy ezen kívül túl sok hasznom származna belőle, és így elég nyögvenyelősen megy a készítésük. Na mindegy, már túl vagyok a sulinak több mint a felén, valahogy fenn kell tartani az érdeklődésemet. Ami egyébként megvan, csak a feleslegesnek érzett dolgok mennek egyre nehezebben. A többivel semmi bajom.

2013. február 2., szombat

Farsangi készülődés

Két hete még azt hittem, hogy tökéletesen időben vagyok mindennel. Lassan rá kell jöjjek, hogy ilyet soha nem hihetek komolyan. Azóta kiderült, hogy jövő héten suliban vagyok, 8-án pedig máris ovis farsang van. Persze sok válogatás, változtatás után mindkét gyerek kitalálta, hogy mi szeretne lenni. Boróka nem bonyolította túl, virág lesz, Bulcsú viszont feladta a leckét, Ő lesz Sonic, a sündisznó. Ha véletlenül még nem hallottál róla, ez ne lepjen meg, igazából kevés olyan emberrel találkoztam eddig, aki tudta, hogy kicsoda ez a figura. Amúgy egy szuper képességekkel rendelkező, kék színű és ruhájú süni, egy nintendo-szerű régi játékból, azóta már rajzfilm is készült róla. Titi fertőzte meg vele a Bulcsút, azóta nézzük is, meg játsszuk is. Vagyis csak a gyerekek, nekik már amúgy is most jobban megy, mint ahogy nekem valaha fog, szóval én elég gyorsan feladtam.
Természetesen a jelmezek még nincsenek teljesen készen, de legalább már alapanyagom és koncepcióm van, és el is kezdtem, szóval talán kész leszek.

 
A Bulcsú haját is kipróbáltuk már, jó lesz (persze sokkal több festékkel).


A vándordíj megérkezett :)

Előző tornaedzésen Bulcsú megkapta az ötödik korongját, ezért szerdán beválthatta a vándorkupára, ami egyébként minden, csak nem kupa, inkább díjnak mondanám. Egy kézen álló tornászt ábrázol. Mostantól egy hétig díszíti a lakásunkat, aztán vissza kell majd vinni.


Bulcsú nagyon örült, mi pedig büszkék voltunk, annak ellenére, hogy ezen az órán az egész csoport minősíthetetlenül viselkedett, szegény Jani bácsi már nem tudott velük mit kezdeni, úgyhogy kaptak egy nagyon kemény futós meg gimnasztikás órát, aminek a végére már több gyerek sírt, hogy ők ezt nem bírják. Én úgy gondolom nem feltétlenül baj ez, valamivel hatni kell rájuk, hogy viselkedjenek rendesen. Ráadásul mégiscsak edzésről, sportolásról szól a dolog. Bulcsú szerintem amúgy elég jól bírta (nem láttam, Titi volt vele, csak mesélték). Én beígértem, hogy ha összegyűjti az öt korongot, akkor kap egy tornászos pólót, ott lehet őket kapni a tornacsarnokban, nagyon helyesek. Ezzel még tartozom neki.

2013. február 1., péntek

Egy teljes év

Megdöbbenve vettem észre épp most és teljesen véletlenül, hogy tegnapelőtt volt egy éves a blog. Nem kívánok most semmi nagy dolgot mondani, nem készültem semmivel, sőt, még csak nem is tudtam róla eddig. Csak azt akartam leírni, hogy mindig mennyire meglepődöm az idő rohanásán, hogy csak úgy száguldozik keresztül könyörtelenül mindenen.
Ha valaki megkérdezte volna tegnap, hogy mikor kezdtem a blogot, simán rávágtam volna, hogy kb. fél éve írogatom.
Ma találkoztunk a védőnővel, kérdeztem tőle, hogy a gyerekeknek mikor kell megkapniuk a kullancs-encephalitis elleni védőoltás harmadik adagját. Nézett rám furcsán, hogy szerinte azt már a gyerekek megkapták, én meg nagyon erősködtem, hogy nem, csak tavaly kezdtük el. Megnézte nekem a gépben, és tényleg, tavaly már a harmadikat kapták.
Idén tíz éve lesz, hogy Titivel együtt vagyunk. Így kimondva nagyon hosszú időnek tűnik, visszaemlékezve nagyon gyorsan elszállt, és szerencsére még mindig frissnek érzem. Persze csak úgy jó értelemben véve frissnek. Pedig tíz év, furcsa belegondolni.
Túl vagyok a suli felén, meg még egy kicsin. Erről csak álmodoztam két és fél évvel ezelőtt. Aztán pikk-pakk már itt is van.
Még mindig szegény gyerekekre fogom a tetemes túlsúlyomat, pedig már Boti is maholnap másfél éves lesz.
Bulcsú másfél év múlva iskolába megy, ezt most épp nagyon közeli problémának érzem, pedig mikor született (valamikor tegnapelőtt), ezt olyan távolinak éreztem, amin még gondolkodni sem volt érdemes.
Két éve nem voltam bent a laborban dolgozni. Pedig még a mai napig is azt szoktam mondani (erről ezennel igyekszem leszokni), hogy alkalomadtán be szoktak hívni, és be is szoktam menni. Nem azért, mert nem akarok igazat mondani, csak egyszerűen nem érzem ilyen távolinak. Meg talán egy kicsit azért is, mert jó érzés, hogy egy kicsit máshol is fontos vagyok (voltam).
És ráadásul a napok 24 órája is csak úgy elszáguld felettem. Minden este úgy fekszem le, hogy van, amit nem csináltam meg az aznapra tervezettből. Pedig már nagyon óvatosan tervezek. Legalábbis reggelente. Este még nem, akkor még bátor vagyok.

2013. január 31., csütörtök

Visszanézelődés (advent, karácsony)

Óvodai adventi vásár:
Kellős közepén a karácsonyi készülődésnek és a vizsgaidőszaknak, még egy feladattal kellett szembenéznem. Miután úgy gondolom, hogy az átlagnál jobbakat tudok sütni, meg talán kreatívabb is vagyok az átlagembernél, nehezen húztam volna ki magam az ovis készülődés alól. De pedig tényleg megpróbáltam. Legalábbis nagyon szerettem volna. Azonban mikor Bulcsú egyik óvónénije szinte már már könyörgő szemekkel  és hangon tette fel a kérdést, hogy esetleg én véletlenül nem tudok-e egy icipicit gipszelni, mert senki nem vállalja el, mert még ilyet senki nem csinált, de ők olyan jól kitalálták ........
Hát én nem tudtam nemet mondani néhány év fogtechnikus múlttal a hátam mögött. Ez van. Szóval egyik nehezebb vizsgámat megelőző két nap a konyha gipszelővé avanzsált, és csak egy kiöntőformám lévén egész idő alatt gyakorlatilag ezzel foglalatoskodtam. Ráadásul ez a modellgipsz sajnos nem olyan ütemben kötött, mint amilyenhez én szokva vagyok, meg nagyon puha is volt ahhoz képest, de azért csak készen lett vagy 50 db öntvény a munkadélutánra, ami alól ezek után már nyugodt szívvel húztam ki magam. Bármit megteszek, hogy ne kelljen rajzolgatnom vagy festegetnem.
Ezek után tudtam meg, hogy Borókáék csoportja, mivel ők a legkisebbek, ezért elvállalták, hogy az anyukák majd sütnek eladható sütiket. Az meg milyen dolog már, hogy az egyik gyerekemnek két napot dolgozok, a másiknak meg semennyit? Szóval persze, hogy nem bírtam magammal és a következő vizsgám előtti napot sütésre és csomagolásra áldoztam. Ez ugyan csak egy nap volt, de sokkal eredményesebb az előző kettőnél. Anyu kijött segíteni, hogy a gyerekek ne túrjanak fel mindent, szóval én tényleg végig a konyhában voltam, és komoly mennyiségű kekszet sütöttem. Volt sikere is, az első nap eladták az összeset és azóta is nyaggatnak a receptekért. Nem tagadom, büszke voltam magamra.



Karácsony:
Csak eljött valahogy, menetrend a már-már szokásosnak mondható volt, délután én elvittem a gyerekeket pásztorjátékra, jó messze (Nagytéténybe), hogy az angyalkáknak minél több idejük legyen, majd hazaérve már csak egy 5 percet kellett várni ahhoz, hogy megszólaljanak a hívogató harangocskák. Jól sikerült este volt azt hiszem, igazi családias, meghitt ünneplés, már amennyire meghitt lehet három kicsi gyerekkel. Mindenki nagyon örült az ajándékoknak, a halvacsora után éjszakába nyúlóan játszottunk. Szokás szerint ismét mi felnőttek dőltünk ki hamarabb a sorból.




Másnap Dunakeszire mentünk a dédszülőkhöz, 26-án pedig Nagytétényben voltunk a nagyiéknál. 28-án mi láttuk vendégül a Mamáékat és a Tomiékat, szóval egészen megtelt a ház :) Jó volt, élveztük. Még egy majdnem használható csoportkép is született.

2013. január 30., szerda

Visszanézelődés (mindenféle)

Szóval tudom, hogy nagyon rég nem írtam. Nem szeretném a mentegetőzést túlzásba vinni, szóval csak annyit szólnék saját magamért, hogy az előző bejegyzés első bekezdését úgy ahogy van, nyugodtan idemásolhatnám. De most inkább lássuk a lényeget...

Mindketten mindenből levizsgáztunk, ráadásul szuper eredménnyel, nagyon büszke vagyok magunkra. Titi úgy belejött a tanulásba, hogy képes volt következő félévre 40 kreditet felvenni. Bár nincs kétségem afelől, hogy menni fog neki, azért biztos nem lesz könnyű. Nekem már most sem könnyű, mert bő hónapnyi pihenésre számítottam, ebből alig lett bő két hét, mert már a 0. héten kezdünk, ami nem megszokott nekünk, általában a 4-5. héten szoktunk először menni. Szóval még ki sem pihentem a vizsgaidőszakot, már nyakamon a következő szorgalmi időszak, már kedden megyek is. Ráadásul fejem felett lóg két hét szakmai gyakorlat, amit valahogy még ezen időszak alatt el kell valahogy intézni. Ja, és ráadásnak a gyerekek farsangja az első szorgalmi hetem péntekén lesz, ami azt jelenti, hogy még egy bő hétvégém van a jelmezek legyártására. Sajna mindkettőjüknek konkrét elképzelése van, de erről majd legközelebb. És most akkor jöjjön novembertől mostanáig egy csomó kép, amiket eddig részben azért nem tettem fel, mert nem túl jók, de jelenleg úgy érzem, hogy nekem nagyon nem megy ez a fotózás dolog, szóval ezek vannak és kész, jobb nem lesz sajnos.

Legózós:

Nagyon szeretnek ezekkel játszani, most már mondhatom, hogy nagyon sok legónk (dupló) van, mindhárom gyerkőcöt elég hosszú ideig képes lekötni, Bulcsú pedig már nagyon kreatív dolgokat tud építeni belőle. Ha véletlenül játszanak 15-20 percet nagyobb vita és verekedés nélkül, annak nagyon tudok örülni. Na ez egy ilyen pillanat volt. A másik ilyen játék, amivel önállóan egész jókat tudnak játszani, az a favonatos készlet. Ja és majdnem kihagytam a megszámlálhatatlan mennyiségű babát és plüssállatot.

Bulcsú szülinapja:



Még novemberben volt, de nem írtam róla azt hiszem, de ha írtam is egy mondatnyit, képet biztos nem tettem fel. A földgömbperselyét még korán reggel megkapta, elég nagy sikere volt, azóta is lelkesen gyűjtögeti az aprókat, és nem annyira aprókat is. Nem hagyhatok semmit szanaszét a lakásban, mert tuti megtalálja, és Titi azt mondta neki, ha pénzt talál, az az övé. És néha talál is, sajna az én pénztárcámból eléggé potyognak az aprók :). Sütni sajnos nagyon nem volt időm, de ennek is örültek mindannyian.

Boróka:



Feszít az új csizmájában (azóta már nem annyira új), és az új fülbevalóját mutogatja, amit a Mamáéktól kapott. Azóta már vissza lett cserélve a régire, mert még nagyon nagy volt neki sajnos. (A füli jól mutatja fényképésztehetségemet, mivel semmi nem látszik belőle, csak ezért írom, hogy igazából nagyon szép, jobb híján higgyétek el).
Egy kis délutáni "szieszta" (az idézőjel azért, mert nálunk ezek az időszakok is elég mozgalmasan képesek eltelni).

Boti és a porszívó:


Jó haverok, pláne, ha takarításról vagy játékról van szó. Képes majd fél óráig tologatni a porszívót, múltkor már majdnem elfogadhatóan kiporszívózta a saját szobájukat. Sajnos mostanában sokat folyt a nózija, az ezt megoldandó funkcióval még csak barátkozunk.

Bulcsú eddigi legjobb rajza:
Tudom, hogy nagyon sok ötéves ennél sokkal jobban rajzol, de Bulcsúnál az is nagy szó, hogy egyáltalán leült rajzolni, és túljutott a pont-pont-vesszőcskén. Ráadásul én se tudok sokkal jobbat. Nekem ez már nagyon tetszik.

(folyt. köv.)