Botond

Másfél éves lett. Megtanult már egy csomó mindent.
Például, hogy a fényképezés valami különleges dolog. Szóval már elég nehéz normálisan lefényképezni, mert direkt hunyorog, vagy bohóckodik, pofákat vág :)

Meg már megfújja a trombitát :)

Erről van amúgy videó is, ha valakit érdekel.

Nagyon viccesen képes aludni, bevackol magának a legkülönfélébb dolgokból. Legutóbb a keresztszüleitől kapott alagutat is multifunkcióssá varázsolta :)

Sokszor használja a bilit rendeltetésszerűen. Sokszor persze nem, de azt hiszem nagyon jól állunk.
Viszont nem szól egy szót sem. Néha talán valamit felismerhetőnek vélünk, de még mindig csak az "aja aja" megy igazán.

"Elmúlt farsang, itt hagyott..."

De a képek maradtak :)

 Bulcsú haja eléggé kék, csak a képen nem nagyon látszik. Boróka virágja a fején pedig felülről nézve szép színes, rózsaszín a közepe, de valahogy senkinek nem jutott eszébe hátulról lefényképezni :)
A gyerkőcök állítólag nagyon jól érezték magukat, engem sokan megdicsértek, szóval végül minden a helyére került. Még előző hét pénteken, de csak most jutottam ide, mert a suliban el lettünk árasztva újabb feladattömegekkel. Ráadásul jó része csak azért van, hogy csináltassanak valamit, nem érzem, hogy ezen kívül túl sok hasznom származna belőle, és így elég nyögvenyelősen megy a készítésük. Na mindegy, már túl vagyok a sulinak több mint a felén, valahogy fenn kell tartani az érdeklődésemet. Ami egyébként megvan, csak a feleslegesnek érzett dolgok mennek egyre nehezebben. A többivel semmi bajom.

Farsangi készülődés

Két hete még azt hittem, hogy tökéletesen időben vagyok mindennel. Lassan rá kell jöjjek, hogy ilyet soha nem hihetek komolyan. Azóta kiderült, hogy jövő héten suliban vagyok, 8-án pedig máris ovis farsang van. Persze sok válogatás, változtatás után mindkét gyerek kitalálta, hogy mi szeretne lenni. Boróka nem bonyolította túl, virág lesz, Bulcsú viszont feladta a leckét, Ő lesz Sonic, a sündisznó. Ha véletlenül még nem hallottál róla, ez ne lepjen meg, igazából kevés olyan emberrel találkoztam eddig, aki tudta, hogy kicsoda ez a figura. Amúgy egy szuper képességekkel rendelkező, kék színű és ruhájú süni, egy nintendo-szerű régi játékból, azóta már rajzfilm is készült róla. Titi fertőzte meg vele a Bulcsút, azóta nézzük is, meg játsszuk is. Vagyis csak a gyerekek, nekik már amúgy is most jobban megy, mint ahogy nekem valaha fog, szóval én elég gyorsan feladtam.
Természetesen a jelmezek még nincsenek teljesen készen, de legalább már alapanyagom és koncepcióm van, és el is kezdtem, szóval talán kész leszek.

 
A Bulcsú haját is kipróbáltuk már, jó lesz (persze sokkal több festékkel).

A vándordíj megérkezett :)

Előző tornaedzésen Bulcsú megkapta az ötödik korongját, ezért szerdán beválthatta a vándorkupára, ami egyébként minden, csak nem kupa, inkább díjnak mondanám. Egy kézen álló tornászt ábrázol. Mostantól egy hétig díszíti a lakásunkat, aztán vissza kell majd vinni.

Bulcsú nagyon örült, mi pedig büszkék voltunk, annak ellenére, hogy ezen az órán az egész csoport minősíthetetlenül viselkedett, szegény Jani bácsi már nem tudott velük mit kezdeni, úgyhogy kaptak egy nagyon kemény futós meg gimnasztikás órát, aminek a végére már több gyerek sírt, hogy ők ezt nem bírják. Én úgy gondolom nem feltétlenül baj ez, valamivel hatni kell rájuk, hogy viselkedjenek rendesen. Ráadásul mégiscsak edzésről, sportolásról szól a dolog. Bulcsú szerintem amúgy elég jól bírta (nem láttam, Titi volt vele, csak mesélték). Én beígértem, hogy ha összegyűjti az öt korongot, akkor kap egy tornászos pólót, ott lehet őket kapni a tornacsarnokban, nagyon helyesek. Ezzel még tartozom neki.

Egy teljes év

Megdöbbenve vettem észre épp most és teljesen véletlenül, hogy tegnapelőtt volt egy éves a blog. Nem kívánok most semmi nagy dolgot mondani, nem készültem semmivel, sőt, még csak nem is tudtam róla eddig. Csak azt akartam leírni, hogy mindig mennyire meglepődöm az idő rohanásán, hogy csak úgy száguldozik keresztül könyörtelenül mindenen.
Ha valaki megkérdezte volna tegnap, hogy mikor kezdtem a blogot, simán rávágtam volna, hogy kb. fél éve írogatom.
Ma találkoztunk a védőnővel, kérdeztem tőle, hogy a gyerekeknek mikor kell megkapniuk a kullancs-encephalitis elleni védőoltás harmadik adagját. Nézett rám furcsán, hogy szerinte azt már a gyerekek megkapták, én meg nagyon erősködtem, hogy nem, csak tavaly kezdtük el. Megnézte nekem a gépben, és tényleg, tavaly már a harmadikat kapták.
Idén tíz éve lesz, hogy Titivel együtt vagyunk. Így kimondva nagyon hosszú időnek tűnik, visszaemlékezve nagyon gyorsan elszállt, és szerencsére még mindig frissnek érzem. Persze csak úgy jó értelemben véve frissnek. Pedig tíz év, furcsa belegondolni.
Túl vagyok a suli felén, meg még egy kicsin. Erről csak álmodoztam két és fél évvel ezelőtt. Aztán pikk-pakk már itt is van.
Még mindig szegény gyerekekre fogom a tetemes túlsúlyomat, pedig már Boti is maholnap másfél éves lesz.
Bulcsú másfél év múlva iskolába megy, ezt most épp nagyon közeli problémának érzem, pedig mikor született (valamikor tegnapelőtt), ezt olyan távolinak éreztem, amin még gondolkodni sem volt érdemes.
Két éve nem voltam bent a laborban dolgozni. Pedig még a mai napig is azt szoktam mondani (erről ezennel igyekszem leszokni), hogy alkalomadtán be szoktak hívni, és be is szoktam menni. Nem azért, mert nem akarok igazat mondani, csak egyszerűen nem érzem ilyen távolinak. Meg talán egy kicsit azért is, mert jó érzés, hogy egy kicsit máshol is fontos vagyok (voltam).
És ráadásul a napok 24 órája is csak úgy elszáguld felettem. Minden este úgy fekszem le, hogy van, amit nem csináltam meg az aznapra tervezettből. Pedig már nagyon óvatosan tervezek. Legalábbis reggelente. Este még nem, akkor még bátor vagyok.

Visszanézelődés (advent, karácsony)

Óvodai adventi vásár:
Kellős közepén a karácsonyi készülődésnek és a vizsgaidőszaknak, még egy feladattal kellett szembenéznem. Miután úgy gondolom, hogy az átlagnál jobbakat tudok sütni, meg talán kreatívabb is vagyok az átlagembernél, nehezen húztam volna ki magam az ovis készülődés alól. De pedig tényleg megpróbáltam. Legalábbis nagyon szerettem volna. Azonban mikor Bulcsú egyik óvónénije szinte már már könyörgő szemekkel  és hangon tette fel a kérdést, hogy esetleg én véletlenül nem tudok-e egy icipicit gipszelni, mert senki nem vállalja el, mert még ilyet senki nem csinált, de ők olyan jól kitalálták ........
Hát én nem tudtam nemet mondani néhány év fogtechnikus múlttal a hátam mögött. Ez van. Szóval egyik nehezebb vizsgámat megelőző két nap a konyha gipszelővé avanzsált, és csak egy kiöntőformám lévén egész idő alatt gyakorlatilag ezzel foglalatoskodtam. Ráadásul ez a modellgipsz sajnos nem olyan ütemben kötött, mint amilyenhez én szokva vagyok, meg nagyon puha is volt ahhoz képest, de azért csak készen lett vagy 50 db öntvény a munkadélutánra, ami alól ezek után már nyugodt szívvel húztam ki magam. Bármit megteszek, hogy ne kelljen rajzolgatnom vagy festegetnem.

Ezek után tudtam meg, hogy Borókáék csoportja, mivel ők a legkisebbek, ezért elvállalták, hogy az anyukák majd sütnek eladható sütiket. Az meg milyen dolog már, hogy az egyik gyerekemnek két napot dolgozok, a másiknak meg semennyit? Szóval persze, hogy nem bírtam magammal és a következő vizsgám előtti napot sütésre és csomagolásra áldoztam. Ez ugyan csak egy nap volt, de sokkal eredményesebb az előző kettőnél. Anyu kijött segíteni, hogy a gyerekek ne túrjanak fel mindent, szóval én tényleg végig a konyhában voltam, és komoly mennyiségű kekszet sütöttem. Volt sikere is, az első nap eladták az összeset és azóta is nyaggatnak a receptekért. Nem tagadom, büszke voltam magamra.

Karácsony:
Csak eljött valahogy, menetrend a már-már szokásosnak mondható volt, délután én elvittem a gyerekeket pásztorjátékra, jó messze (Nagytéténybe), hogy az angyalkáknak minél több idejük legyen, majd hazaérve már csak egy 5 percet kellett várni ahhoz, hogy megszólaljanak a hívogató harangocskák. Jól sikerült este volt azt hiszem, igazi családias, meghitt ünneplés, már amennyire meghitt lehet három kicsi gyerekkel. Mindenki nagyon örült az ajándékoknak, a halvacsora után éjszakába nyúlóan játszottunk. Szokás szerint ismét mi felnőttek dőltünk ki hamarabb a sorból.

Másnap Dunakeszire mentünk a dédszülőkhöz, 26-án pedig Nagytétényben voltunk a nagyiéknál. 28-án mi láttuk vendégül a Mamáékat és a Tomiékat, szóval egészen megtelt a ház :) Jó volt, élveztük. Még egy majdnem használható csoportkép is született.

Visszanézelődés (mindenféle)

Szóval tudom, hogy nagyon rég nem írtam. Nem szeretném a mentegetőzést túlzásba vinni, szóval csak annyit szólnék saját magamért, hogy az előző bejegyzés első bekezdését úgy ahogy van, nyugodtan idemásolhatnám. De most inkább lássuk a lényeget...

Mindketten mindenből levizsgáztunk, ráadásul szuper eredménnyel, nagyon büszke vagyok magunkra. Titi úgy belejött a tanulásba, hogy képes volt következő félévre 40 kreditet felvenni. Bár nincs kétségem afelől, hogy menni fog neki, azért biztos nem lesz könnyű. Nekem már most sem könnyű, mert bő hónapnyi pihenésre számítottam, ebből alig lett bő két hét, mert már a 0. héten kezdünk, ami nem megszokott nekünk, általában a 4-5. héten szoktunk először menni. Szóval még ki sem pihentem a vizsgaidőszakot, már nyakamon a következő szorgalmi időszak, már kedden megyek is. Ráadásul fejem felett lóg két hét szakmai gyakorlat, amit valahogy még ezen időszak alatt el kell valahogy intézni. Ja, és ráadásnak a gyerekek farsangja az első szorgalmi hetem péntekén lesz, ami azt jelenti, hogy még egy bő hétvégém van a jelmezek legyártására. Sajna mindkettőjüknek konkrét elképzelése van, de erről majd legközelebb. És most akkor jöjjön novembertől mostanáig egy csomó kép, amiket eddig részben azért nem tettem fel, mert nem túl jók, de jelenleg úgy érzem, hogy nekem nagyon nem megy ez a fotózás dolog, szóval ezek vannak és kész, jobb nem lesz sajnos.

Legózós:

Nagyon szeretnek ezekkel játszani, most már mondhatom, hogy nagyon sok legónk (dupló) van, mindhárom gyerkőcöt elég hosszú ideig képes lekötni, Bulcsú pedig már nagyon kreatív dolgokat tud építeni belőle. Ha véletlenül játszanak 15-20 percet nagyobb vita és verekedés nélkül, annak nagyon tudok örülni. Na ez egy ilyen pillanat volt. A másik ilyen játék, amivel önállóan egész jókat tudnak játszani, az a favonatos készlet. Ja és majdnem kihagytam a megszámlálhatatlan mennyiségű babát és plüssállatot.

Bulcsú szülinapja:

Még novemberben volt, de nem írtam róla azt hiszem, de ha írtam is egy mondatnyit, képet biztos nem tettem fel. A földgömbperselyét még korán reggel megkapta, elég nagy sikere volt, azóta is lelkesen gyűjtögeti az aprókat, és nem annyira aprókat is. Nem hagyhatok semmit szanaszét a lakásban, mert tuti megtalálja, és Titi azt mondta neki, ha pénzt talál, az az övé. És néha talál is, sajna az én pénztárcámból eléggé potyognak az aprók :). Sütni sajnos nagyon nem volt időm, de ennek is örültek mindannyian.

Boróka:

Feszít az új csizmájában (azóta már nem annyira új), és az új fülbevalóját mutogatja, amit a Mamáéktól kapott. Azóta már vissza lett cserélve a régire, mert még nagyon nagy volt neki sajnos. (A füli jól mutatja fényképésztehetségemet, mivel semmi nem látszik belőle, csak ezért írom, hogy igazából nagyon szép, jobb híján higgyétek el).
Egy kis délutáni "szieszta" (az idézőjel azért, mert nálunk ezek az időszakok is elég mozgalmasan képesek eltelni).

Boti és a porszívó:

Jó haverok, pláne, ha takarításról vagy játékról van szó. Képes majd fél óráig tologatni a porszívót, múltkor már majdnem elfogadhatóan kiporszívózta a saját szobájukat. Sajnos mostanában sokat folyt a nózija, az ezt megoldandó funkcióval még csak barátkozunk.

Bulcsú eddigi legjobb rajza:

Tudom, hogy nagyon sok ötéves ennél sokkal jobban rajzol, de Bulcsúnál az is nagy szó, hogy egyáltalán leült rajzolni, és túljutott a pont-pont-vesszőcskén. Ráadásul én se tudok sokkal jobbat. Nekem ez már nagyon tetszik.

(folyt. köv.)

Újra az élők között érzem magam

Szóval néhány hetes "szinte folyamatosan beteg valaki, köztük én is" időszakot vészeltem át, megspékelve néhány vizsgával és a karácsonyi készülődéssel. Ezen idő alatt elég sok mindenről készültem írni, amikből rendre nem lett semmi. A legtöbb már a feledés homályába vész, de azért van néhány dolog, ami még tartja magát az agyamban.

A vizsgáim jól sikerültek, már begyűjtöttem egy hármast, egy négyest és 3 ötöst, ezek közül kettő szóbeli volt, szóval egyenlőre minden simán halad... kivéve a karácsonyi készülődést. Pár napja elhatároztam, hogy minden nap csinálok valami tényleg fontosat, szóval elsősorban nem a takarításra gondolok, mert ha nem is az igazi, de azért mégiscsak van nélküle karácsony, viszont fa nélkül, ajándékok, sütemény nélkül nem igazán. Szóval 3 napja minden este sütöttem valamit, ami eláll. Beszereztem és csomagoltam ajándékokat, a kajákhoz is minden megvan. Sőt, holnap közös erővel kitakarítjuk a házat. Persze tökéletes biztosan nem lesz a dolog, de azért igyekezni fogunk minél több mindent megcsinálni. Annyira nem is állok rosszul. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hetekkel ezelőtt lemondtam arról, hogy a tervbe vett kézzel készült ajándékaim elkészüljenek. Egy maradt talonban, de pár napja rá kellett jöjjek, hogy még az sem fog összejönni. Na ilyenkor mondom, hogy majd jövőre.

Hittem, nem hittem ezelőtt (amúgy nem), de azért mégiscsak világvége hangulatom kerekedett mára. Ugyan senki nem hitte állítólag, de azért mégiscsak beszélni kellett róla napjában többször, mindenkinek mindenkivel, minden létező fórumon. Na úgy tűnik ez akarva akaratlanul azért mégiscsak rányomja a bélyegét az emberre. Én személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy egy cseppnyi esélyt minden nap kap, hogy esetleg világvége lesz. Mondjuk 1 a millióhoz, vagy ilyesmi. Ez erre a napra is igaz volt. Lesz, nem lesz, ha mégis akkor hogy, hát ez engem nem igazán érdekel. Ki kell hozni a helyzetből a maximumot, így élem az egész életem, legalábbis így próbálom. Ami a legfontosabb szerintem, hogy lelkileg ez meg is valósul. Úgy érzem, együtt Titivel minden helyzetből kihozzuk a maximumot. Még a világvégéből is kihoznánk, jöjjön bármi bármikor. Na így gondolkodom én. Ma mégis rossz érzés volt elmenni vizsgázni, hogy nem lehettem a családommal, a gyerekeimmel. Pedig ma is hülyeségnek tartottam az egészet. És rátett egy lapáttal erre az egész érzésre, hogy az oviba ők érkeztek legelőször (7-re)és ők távoztak legkésőbb (1/4 4-kor - ilyenkor elgondolkodom, hogy itt senki nem dolgozik? Vagy különben hogy oldják meg?). Pedig nagyon siettem. Az egész óvodába bő 100 gyerek jár, de csak 4-en aludtak ott ma délután. Teljesen gonosznak éreztem magam. Megoldotta volna problémát, ha nem megy senki oviba, hanem mindenki megy a Nagyiékhoz Botival, de akkor még gonoszabbnak éreztem volna magam, hogy nem lehetnek ott az ovis karácsonyi ünnepségen délelőtt. Bulcsú így is megkérdezte, hogy mi valaha el fogunk-e menni ovis ünneplésre. Hát nem volt jó érzés. Amúgy azt is két napja tudtam meg, hogy egyáltalán el lehet rá menni. Arról pedig csak tegnap szóltak, hogy minden gyereknek kell vinni egy fenyőgallyat, megy egy teamécsest az ünnepségre. Erre én reggel feltúrtam a házat két teamécsesért, Titi meg hajnalban csak azért kiment, hogy a miniatűr fenyőinket megszabadítsa pár gallytól. Az oviban szóltam a dajkanéninek (azért neki, mert még csak ő volt ott), hogy hova teszem a cuccokat. Hát délután ugyan ott megtaláltam Borókáét.

Úgy érzem, van mire büszkének lennem. Történt már pár dolog az életemben, amire akkor éppen büszke voltam.:
   - Nem buktam meg németből meg angolból a gimiben soha. Most ezt nem fejteném ki részletesebben, de igen, volt olyan év, amikor erre kifejezetten büszke voltam.
   - Leérettségiztem
   - Férjhez mentem
   - Felvételi, sikeres vizsgák most már mondhatom tömkelege áll a hátam mögött
   - Hibátlan kreszvizsga. Tudom, nem jelent semmit, de attól még jó érzés volt.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
   - Eladtam az első saját készítésű ékszereimet.
   - Sok próbálkozás után végül belemélyedtem a kötés tudományába.
   - Néha elő-elő fordul, hogy valamit befejezek. És igen, nálam ez nagy dolog, tényleg.
   - Gyerekeim születtek. Szépek, okosak. Megfordultak, felálltak, elindultak. Elkezdtek beszélni, szobatiszták lettek, verset mondtak, énekeltek és folytathatnám a végtelenségig.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztos volt még rengeteg dolog. Viszont olyan büszkeséget, amiben hétfőn Bulcsú által részem volt, még soha nem éreztem. Ez az előbbi felsorolás rendesen elbújhat mögötte. Az történt ugyanis, hogy Bulcsú nagyon jól viselkedett tornán. És nemcsak, hogy jól viselkedett, de meg is csinált minden feladatot, kivétel nélkül, és nagyon sok mindent ő csinált a legjobban. És most végre ezt Jani bácsi is észrevette. Ki is hívta, hogy a kézenállását mutassa meg a többieknek. Ez volt az első ilyen alkalom, hogy ő mutathatott be gyakorlatot, pedig sokszor jelentkezett már. Most amúgy nem is jelentkezett. És olyan kézenállást csinált, hogy komolyan, hét nyelven beszélt minimum. Meg is lett tapsolva alaposan, sőt, Jani bácsi még kezet is fogott vele, amit azért nem nagyon szokott csinálni. És hogy én mindeközben mit csináltam? Hát fenn a függőfolyosón a többi szülő között sírva-nevetve-ugrálva tapsikoltam, lehet, hogy kicsit még nyögdécseltem is :) Azt hiszem kicsit gyogyósnak néztek, de nem érdekelt. Amúgy több dolgot is a Bulcsú csinál meg legszebben szerintem. De a hidat meg a kézenállást tuti. És kapott is korongot, ez már a negyedik.

Tanulunk ezerrel

Titi fizikai kémiát, matekot (bár abból már megvan az ötöse), meg menedzsmentet (na azt eléggé utálja azt hiszem).
Én élelmiszer toxikológiát, környezetegészségtant meg járványtant.
Bulcsú leginkább azt, hogy melyik a jobb és bal keze, de ezen kívül mostanában rajzolgat is, most épp házat tanul rajzolni, egész jó eredménnyel.
Boróka némi önzetlenséget (azt hiszem neki van a legnehezebb dolga), meg 10-ig biztonsággal számolni. Nagyjából már megy neki.
Boti meg beszélni tanul. Remélem. És épít mindenből. Ügyesen.

Az ezerrel tanulás előtt megünnepeltünk néhány neves napot és évfordulót, észrevétlenül belemásztunk az adventi időszakba, rájöttem, hogy semmi nem lesz kész karácsonyig, amikben titkon reménykedtem, már nem is próbálkozom, csak az alapokkal, mint rend, tisztaság és kaja, idénre ez is elég nagy falat lesz.
Képek vannak, legalábbis találnék, ha nagyon akarnék, majd talán legközelebb. Most inkább visszatérnék a peszticidjeimhez :(

Totál-brutál

...ha a szülők betegek, de a gyerekek nem. Pláne mindez megspékelve egy szülinapozással itthon, majd az oviban, ahová ugyebár még süti is kell. Hát mit ne mondjak, kedves gyermekeim nem mutatták túl megértő arcukat.  Szerencsére én csak kicsit voltam rosszul, de azért szívesebben pihiztem volna többet az elmúlt 2 nap. Már jól vagyok, csak kissé fáradt. Titi is gyógyul.

Nyuszik

A kérdésem természetesen költői, de véleményt azért nyugodtan formálhattok.
Adva van egy feladatlap (megcsinálni kötelező), melyen azt lehet gyakorolni óvodásoknak, hogy melyik a bal illetve a jobb kezük.
Az első feladatban van rajzolva 10 nyuszika, aranyosak, mosolygósak, szép nagy, hosszú fülekkel.
Mondom az elsőben, és nem a tizedikben. És mondom, hogy óvodásoknak, szóval a témában kezdőknek. Ja, és a nyuszik, mint az a mosolyból is kiderülhetett, szemben vannak.
A feladat pedig a következő: "Színezd ki a nyuszik bal fülét!"
Szóval a kérdésem az volna, hogy miért is kell rögtön az elején bekavarni a gyereket? Vagy csináljuk meg rosszul a feladatot? Nem értem, mit akarnak. Komolyan nem tudom, hogy aki ezt a feladatot kitalálta, mire gondolt közben. Én simán kiszíneztettem volna a gyerekekkel azokat a füleket, melyek nekik bal kéz felé esnek (mint amolyan elfoglalt és türelmetlen anyuka). De ezt most Titi nyerte, és szegény majdnem egy órán keresztül próbálta megértetni a gyerekekkel, hogy de a nyuszinak nem az a bal füle. Mondjuk talán a Bulcsú meg is értette, de szerintem ez így akkor se jó feladat. Sehogy sem. Vagy lett volna tényleg ez a tizedik, amikor már amúgy rohadtul tudják, hogy melyik kezük melyik, vagy fogalmazták volna máshogy a feladatot, vagy rajzolták volna szegény nyuszikat háttal. Na persze akkor nem tudtak volna szépen mosolyogni. 
  

Innen-onnan

Titi új önéletrajzot írt. Kérte, nézzem meg, hogy tetszik-e. Közben kiderült, hogy már be is küldte valahova, ami nagyon tetszene neki. Én elhatároztam, hogy jól meg fogom dicsérni, mert szegénynek mindig csak lehordjuk az önéletrajzát. Ugyanis ő ragaszkodott eddig a fogalmazásszerű, jó hosszú önéletrajzokhoz, teljesen érthető okokból, miszerint abból több minden kiderül. Nehezen fogadta el, hogy első körben csak a jó benyomás kell, és a fontos dolgok gyors megtalálása, vagyis vázlatos elrendezés. Kellett pár év, mire hajlandó volt írni vázlatosat. De most eljött ez a pillanat, és én tudtam, hogy ezzel komoly ellenérzéseket győzött le magában. Szóval ez az alapsztori. Közeledek a gép felé, látom, van az önéletrajzon fénykép is. Hát persze, hogy mindenki először azt nézi meg, természetesen én is. És ekkor  egy kicsit ledöbbentem. Gondoltam, finoman szólok:
   - hát, Titi, a fényképet szerintem le kéne majd cserélni. Nem ez a legelőnyösebb képed.
   - ez az egy igazolványképem van, nincs másik és gyorsan kellett
   - miért? Már el is küldted valahová???????
   - igen
   - de hát.... ezen úgy nézel ki, mint aki most szabadult, és.... alkoholista, és.... ráadásul hulla fáradt,
      mint aki átbulizta az egész éjszakát (na ennyit a finomkodásról, de kirobbant, ez van)
   - Szóval mint egy most szabadult, fáradt alkoholista? (már nagyon nevet)
   - Hát igen, és ráadásul még borostás is vagy (már én is kezdek nevetni)
   - Az nem borosta, hanem körszakáll.
Na kb. ez volt az utolsó mondat, mert úgy röhögtünk, hogy percekig meg sem bírtunk szólalni. Még jó, hogy jelen pillanatban nem létszükség még a munkahelyváltás, mert erősen csodálkoznék, ha erre kapna bármilyen választ. Ha az lenne, akkor valószínűleg nem röhögtünk volna ennyire. Még egy nappal később is többször rajtakaptam Titit, hogy nevetgél, mosolyog valamin, és ha rákérdeztem, mondta, hogy csak eszébe jutott, hogy alkoholista börtöntöltelék. Hát megint nevettünk együtt (már kicsit finomabb kivitelben).
Ez így leírva nem is annyira vicces. Pedig azt hittem jó lesz, de mindegy, azért a sztori kedvéért megkapjátok :) Aztán persze végigolvastam, és más kivetnivalót már tényleg nem találtam benne :)
A feladat is adott, kell egy jó képet csinálnom. Valahogy úgy érzem, nem kell az az igazolványkép jelleg. Vagy mégis?

Bulcsú kapott korongot tornán :)
(annak jár, aki jól viselkedett és ügyes volt - Bulcsúnál feltételezem, hogy magához képest, vagy lehet, hogy néha mindenki kap, bátorításul, vagy motivációnak)
De nagyon nagyon örült neki, meg sem tudta várni, hogy hazaérjenek, fel kellett hívniuk, hogy elújságolhassa a nagy hírt. És már nagyon szeret járni, azt hiszem.

Botond szegényke betegecske. Néha azt hiszem jobban van, de aztán megint nem. Legalább láza nincs, annak örülök. Igazából a tünetei alapján első nap kellett volna a legrosszabbul lennie, de akkor nagyon jól viselte. Azóta egyre nyűgösebb, pedig már nem lázas, nem hány és nincs hasmenése sem. Mondjuk lehet csak azért, mert nem is eszik valami sokat. Viszont sokat alszik magához képest. Remélem most már gyorsan meggyógyul. Nagyon kéne jövő pénteken usziba mennünk, mert megszűnik itt a babaúszás, ez lesz az utolsó alkalom. Nem szeretném kihagyni. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak itt a dolgok, ráadásul Botival már nagyon keveset voltunk, tényleg.
Ja, és már meg lehet különböztetni, hogy anyát, vagy apát mond :) Az egyik aja, a másik ava

Megvan Boróka elveszett hajpántja! Most nagyon boldog, pedig még vissza se kapta :)
Az oviban őszi leveleket festettek. Néztük, hol van kirakva Borókáé, de nem találtuk sehol. Akkor mondták, hogy a 3 legszebbet a csoportban állították ki, és ott van az övé is, középen :) Nagyon büszke voltam rá!

Én már a vizsgáimra készülök, meg karácsonyra. Sajnos nem olyan arányban, ahogy szeretném.

Vasárnap - Márton nap

Ráadásul itthon volt mindenki ebédidőben, szóval a menü eléggé adta magát. Aztán még sem annyira, mert a piacon már nem volt se liba se kacsa, de szerencsére Titinek még sikerült kacsát szereznie, szóval sütöttünk. Ez azért nálunk nem szökőévenként egyszer van, de eléggé jól sikerült ahhoz, hogy említést tegyek róla mégis. Sőt megkockáztatom, hogy életem legjobb sült kacsacombját ettem ma ebédre. Szerencsére még van egy adagnyi belőle. Ebéd előtt fél órával szállt meg az ihlet, hogy de jó lenne valami leves is, úgyhogy összeütöttem egy kis forró almalevest habgaluskával. És bár nem tartozott szorosan az ebédhez, mert csak utána kezdtem el, de sütöttem egy kis sütőtökös kekszet. Így már egészen ünnepi hangulatúra sikeredett ez a mai nap. (Leszámítva persze, hogy a házban mindenütt ruhák száradnak, mert ugye nem voltunk itthon a héten). A kacsához amúgy sütőtökös krumplipüré készült jó sok borssal, gyömbérrel, szerecsendióval; nem most ettünk ilyet utoljára, az biztos. Fényképek nincsenek most, mert mire észbe kaptam, már erősen hiányos képet mutatott mindegyik fogás.

Titi délelőtt még felporszívózott, és szólt a gyerekeknek, hogy el kéne pakolni a szobában. Erre valami egészen rendkívüli dolog történt - olyan, amilyen nálunk nem igen szokott. Bulcsú gondolkodás nélkül felpattant, hívta Borókát, ketten bevonultak a szobába, és mire mi odaértünk, a gyerekek már gyakorlatilag mindent elpakoltak, Bulcsú egyértelmű irányítása mellett. És tökéletesen. Nemcsak, hogy a dolgok a helyükre kerültek, de még felpakolták az ágyra azokat a dobozokat is, amiket mi is fel szoktunk, ha porszívózunk. Mindezt egy apró kérésre. Hát mit mondjak, egy kissé elérzékenyültünk :) Pedig az esti rendrakásokból rendszerint közelharc kerekedik, mert senki nem hajlandó tenni a dolgát. Lehet, hogy még sincs hiába az a rengeteg vita és győzködés? Mostanság talán még az estékben is látok némi fejlődést.

Nem szeretném elkiabálni, de az az érzésem, hogy az étkezési nehézségeink a két naggyal megszűntek. Egész jól esznek, néha nagyon jól, és azóta talán a viselkedésük is kiegyensúlyozottabb. (Rosszcsontok, de nem nagyon-nagyon, csak szimplán nagyon.) Viszont cserébe kezdem a harcot a Botival, aki most kezdi sajnálni az időt az étkezésekre.

Előző héten történt egy pár apróság, amik mind kicsit szebbé tették a napjaimat.
   - Találkoztam egy régi általános iskolás osztálytársammal/barátnőmmel, akivel kb. 20 éve nem beszéltem. Teljesen véletlenül egymás közelében ültünk a vonaton. Aztán másnap újra :) (szintén véletlenül). Jót beszélgettünk, remélem találkozunk még máskor is.
   - Utaztam az új metrón. Vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban, de legalább már jár egy néhány, és bár kissé fapados, de egyelőre még tökéletesen tiszta. Meg van szép kijelző rajta, így nem felejtek el leszállni a Deákon. És tetszik a középső kapaszkodó. Mondjuk tömegben még nem próbáltam, de használhatónak tűnt.
   - Írtam egy ismerősömnek egy kedves rövidke üzenetet, nem is vártam rá választ, de mégis szinte azonnal kaptam. Még kedvesebbet. Ez nagyon jól esett :)
   - Egyik reggel rohantam a metróhoz - szó szerint - a mozgólépcsőtől, ahol nagy nehezen felverekedtem magam. És csak tizedmásodpercek választottak el attól, hogy beugorjak valahogy a csukódó ajtók között. Valaki odatette a lábát az ajtó elé, egyértelműen azért, hogy még beeshessek. Ez tényleg annyira rövid idő volt, hogy más szerintem észre se vette. Az illető amúgy fel sem nézett, még a köszönetemet sem fogadta (zenét hallgatott, valószínűleg nem is hallotta) , de nekem hirtelen mégis jobb napom lett. Pedig csak egy egészen apró figyelmesség, ami nem került senkinek semmibe. Jó érzés volt, hogy van, akinek még eszébe jut egyáltalán a reggeli forgatagban egy kicsit segíteni a másiknak.
   - Váratlanul levizsgáztunk egy tantárgyból. És ez így volt tökéletes.

Azért már jó volt péntek este hazajönni, és a saját ágyamban aludni. 5 nap suli bőven elég, hogy visszavágyjak a hétköznapjaimba :)

Tropicarium - Játszóház

Kedden a gyerekek választhattak, hogy melyikbe akarnak menni. Volt ugyanis kedvezményünk, gondoltuk ki kéne használni. A Tropicariumot választották. Nagyon jól éreztük magunkat, egész nap elszórakoztunk ott, illetve a környékén. Elég sok képet csináltam próbáltam csinálni, sajnos a nagy részén csak elmosódott foltok vannak, vagy a halak voltak túl gyorsak, például a cápák, vagy az üveg volt koszos, vagy a gyerekeim rohangásztak fejvesztve.
Ez az egy kép sikerült állatról ami nagyjából vállalható, csak a bizonyítás kedvéért:

Ez pedig a gyerekekről (vagyis csak a két nagyról), - de csak azért, mert tudom, hogy a legtöbben úgyis őket akarjátok látni - azért az igazat megvallva nem voltak valami türelmes modellek.

Szombaton Titi egy régi jó barátjával találkozott, úgyhogy mi addig beszabadultunk a játszóházba. Örültem, hogy kedden a másik programot választották, mert ott egyedül sokkal nehezebb lett volna velük. Így viszont mindannyian remekül szórakoztunk, 6 órán keresztül voltunk bent, gyakorlatilag megállás nélkül. Na jó, Boti aludt 40 percet. Fényképek azt hiszem érthető okokból nem készültek :) Talán majd legközelebb. Gondolhatjátok, hogy mire hazaértünk, minden gyerek totál felkelthetetlen volt :) Gyakorlatilag arra sem ébredtek fel, mikor átöltöztettem őket.
Ma pihiztünk, meg én pakolásztam, mert holnaptól megint befészkelem magam a suliba. Csak hogy véletlenül se menjek kipihenten, még végignézem az esti meccset. És próbálom közben kitalálni, hogy mit fogok itthon felejteni.

Bevetésre készen

Első kísérletek :)
Valahogy élőben jobban néznek ki, de sebaj.
Még pénteken készültek, de tegnap egész nap játszóházaztunk, szóval a gép közelébe sem kerültem. A szellemesdit még erősen gyakorolnom kell, sem nem egyformák, sem nem szépek, és még meg is vannak repedve, de a gyerkőcöknek azért nagyon tetszett.

Az ötletek pedig innen:
Kekszpók
Szellemcsók