2012. december 22., szombat

Újra az élők között érzem magam

Szóval néhány hetes "szinte folyamatosan beteg valaki, köztük én is" időszakot vészeltem át, megspékelve néhány vizsgával és a karácsonyi készülődéssel. Ezen idő alatt elég sok mindenről készültem írni, amikből rendre nem lett semmi. A legtöbb már a feledés homályába vész, de azért van néhány dolog, ami még tartja magát az agyamban.

A vizsgáim jól sikerültek, már begyűjtöttem egy hármast, egy négyest és 3 ötöst, ezek közül kettő szóbeli volt, szóval egyenlőre minden simán halad... kivéve a karácsonyi készülődést. Pár napja elhatároztam, hogy minden nap csinálok valami tényleg fontosat, szóval elsősorban nem a takarításra gondolok, mert ha nem is az igazi, de azért mégiscsak van nélküle karácsony, viszont fa nélkül, ajándékok, sütemény nélkül nem igazán. Szóval 3 napja minden este sütöttem valamit, ami eláll. Beszereztem és csomagoltam ajándékokat, a kajákhoz is minden megvan. Sőt, holnap közös erővel kitakarítjuk a házat. Persze tökéletes biztosan nem lesz a dolog, de azért igyekezni fogunk minél több mindent megcsinálni. Annyira nem is állok rosszul. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hetekkel ezelőtt lemondtam arról, hogy a tervbe vett kézzel készült ajándékaim elkészüljenek. Egy maradt talonban, de pár napja rá kellett jöjjek, hogy még az sem fog összejönni. Na ilyenkor mondom, hogy majd jövőre.

Hittem, nem hittem ezelőtt (amúgy nem), de azért mégiscsak világvége hangulatom kerekedett mára. Ugyan senki nem hitte állítólag, de azért mégiscsak beszélni kellett róla napjában többször, mindenkinek mindenkivel, minden létező fórumon. Na úgy tűnik ez akarva akaratlanul azért mégiscsak rányomja a bélyegét az emberre. Én személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy egy cseppnyi esélyt minden nap kap, hogy esetleg világvége lesz. Mondjuk 1 a millióhoz, vagy ilyesmi. Ez erre a napra is igaz volt. Lesz, nem lesz, ha mégis akkor hogy, hát ez engem nem igazán érdekel. Ki kell hozni a helyzetből a maximumot, így élem az egész életem, legalábbis így próbálom. Ami a legfontosabb szerintem, hogy lelkileg ez meg is valósul. Úgy érzem, együtt Titivel minden helyzetből kihozzuk a maximumot. Még a világvégéből is kihoznánk, jöjjön bármi bármikor. Na így gondolkodom én. Ma mégis rossz érzés volt elmenni vizsgázni, hogy nem lehettem a családommal, a gyerekeimmel. Pedig ma is hülyeségnek tartottam az egészet. És rátett egy lapáttal erre az egész érzésre, hogy az oviba ők érkeztek legelőször (7-re)és ők távoztak legkésőbb (1/4 4-kor - ilyenkor elgondolkodom, hogy itt senki nem dolgozik? Vagy különben hogy oldják meg?). Pedig nagyon siettem. Az egész óvodába bő 100 gyerek jár, de csak 4-en aludtak ott ma délután. Teljesen gonosznak éreztem magam. Megoldotta volna problémát, ha nem megy senki oviba, hanem mindenki megy a Nagyiékhoz Botival, de akkor még gonoszabbnak éreztem volna magam, hogy nem lehetnek ott az ovis karácsonyi ünnepségen délelőtt. Bulcsú így is megkérdezte, hogy mi valaha el fogunk-e menni ovis ünneplésre. Hát nem volt jó érzés. Amúgy azt is két napja tudtam meg, hogy egyáltalán el lehet rá menni. Arról pedig csak tegnap szóltak, hogy minden gyereknek kell vinni egy fenyőgallyat, megy egy teamécsest az ünnepségre. Erre én reggel feltúrtam a házat két teamécsesért, Titi meg hajnalban csak azért kiment, hogy a miniatűr fenyőinket megszabadítsa pár gallytól. Az oviban szóltam a dajkanéninek (azért neki, mert még csak ő volt ott), hogy hova teszem a cuccokat. Hát délután ugyan ott megtaláltam Borókáét.

Úgy érzem, van mire büszkének lennem. Történt már pár dolog az életemben, amire akkor éppen büszke voltam.:
   - Nem buktam meg németből meg angolból a gimiben soha. Most ezt nem fejteném ki részletesebben, de igen, volt olyan év, amikor erre kifejezetten büszke voltam.
   - Leérettségiztem
   - Férjhez mentem
   - Felvételi, sikeres vizsgák most már mondhatom tömkelege áll a hátam mögött
   - Hibátlan kreszvizsga. Tudom, nem jelent semmit, de attól még jó érzés volt.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
   - Eladtam az első saját készítésű ékszereimet.
   - Sok próbálkozás után végül belemélyedtem a kötés tudományába.
   - Néha elő-elő fordul, hogy valamit befejezek. És igen, nálam ez nagy dolog, tényleg.
   - Gyerekeim születtek. Szépek, okosak. Megfordultak, felálltak, elindultak. Elkezdtek beszélni, szobatiszták lettek, verset mondtak, énekeltek és folytathatnám a végtelenségig.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztos volt még rengeteg dolog. Viszont olyan büszkeséget, amiben hétfőn Bulcsú által részem volt, még soha nem éreztem. Ez az előbbi felsorolás rendesen elbújhat mögötte. Az történt ugyanis, hogy Bulcsú nagyon jól viselkedett tornán. És nemcsak, hogy jól viselkedett, de meg is csinált minden feladatot, kivétel nélkül, és nagyon sok mindent ő csinált a legjobban. És most végre ezt Jani bácsi is észrevette. Ki is hívta, hogy a kézenállását mutassa meg a többieknek. Ez volt az első ilyen alkalom, hogy ő mutathatott be gyakorlatot, pedig sokszor jelentkezett már. Most amúgy nem is jelentkezett. És olyan kézenállást csinált, hogy komolyan, hét nyelven beszélt minimum. Meg is lett tapsolva alaposan, sőt, Jani bácsi még kezet is fogott vele, amit azért nem nagyon szokott csinálni. És hogy én mindeközben mit csináltam? Hát fenn a függőfolyosón a többi szülő között sírva-nevetve-ugrálva tapsikoltam, lehet, hogy kicsit még nyögdécseltem is :) Azt hiszem kicsit gyogyósnak néztek, de nem érdekelt. Amúgy több dolgot is a Bulcsú csinál meg legszebben szerintem. De a hidat meg a kézenállást tuti. És kapott is korongot, ez már a negyedik.

3 megjegyzés:

  1. Nahát! Sokszor megríkatsz... :-)
    Drága kis Bulcsú!
    Na meg Botond, aki tegnap a bilibe kakilt nálunk... :-) És mindenben segített, kiporszívózta anyuék szobáját. :-)
    És Boróka aerobic-járól is írj valamit. Marha cuki lehet! :-D

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó olvasni, látni, hogy ilyen családok is vannak. Jó Nálatok gyereknek, és nem utolsó sorban Szülőnek lenni.
    Öllek Benneteket.

    VálaszTörlés
  3. Andi, az aerobikról nem sokat tudok, mert azt nem látom. Oda óra alatt nem lehet bemenni.
    Jolimama, nagyon köszönöm kedves szavaidat, örülök, hogy ilyen hangulat érződik az írásaimból. Pedig én néha nem így érzem és nem is szándékozom csak a pozitív cseppeket kiemelni az életünkből, szóval tényleg örülök, hogy az összkép pozitív.

    VálaszTörlés