Hhuuuhhhhh

Vége az évnek, sikerült  az utolsó vizsgám is :)
Hát nem volt egyszerű időszak a mögöttem lévő néhány hónap, és azt hiszem szeptembertől majd kezdődik elölről. Most azonban van némi lélegzetvételnyi időm, amit szeretnék jól ki is használni.
Rengeteg dologról akartam írni az elmúlt időszakban, de nem volt rá időm. Biztos lesz most majd néhány visszaemlékezős bejegyzésem, azokról, a dolgokról, amik túlélték az idő próbáját.

Utó-utó-utó-karácsonyi hétvége

Szombat

Több betegség miatt meghiúsult időpontot követően, eredetileg december 29 helyett, végre eljutottunk Boróka keresztszüleihez is. Volt ajándékozás, meg nagyon finom ebéd, de persze a hangulatot már nem az ünnep alapozta meg. Nagyon jól éreztük magunkat, mi is és a gyerekek is, és persze elhatároztuk, hogy ebben az évben kicsit igyekszünk többet találkozni, mint az előzőben. Remélem ez sikerülni is fog. Edit ismét nagyon kitett magáért a konyhában, nem hiába függesztettem fel egy napra a fogyókúrámat :) Ajándékba is csupa házi készítésű cuccot kaptunk, színes durumtésztát, szószt hozzá, lekvárt és szappanokat. Valamivel mindig sikerül meglepnie, most éppen a szappanok voltak soron :) Ismét sokat nosztalgiáztunk a zenekaros régi szép időkön, és persze mindig sajnálkozunk is, hogy éppen mennyire nem jut időnk ilyesmikre. Mivel ritkán találkozunk, és a közös ismerőseinkkel még ritkábban, mindig megbeszéljük, hogy ki kiről mit tud, csak, hogy begyűjtsük a legfontosabb információkat. Mondhatnám úgy is, hogy pletykálkodunk rendesen, senki sem úszhatja meg :)

Vasárnap

Ezt a napot ajándékba kaptuk karácsonyra Anditól és Katitól, sok egymásba csúsztatott borítékba rejtve, árulkodó szavakal/sorokkal fűszerezve :)

1. "Február 24-én....
        Jön!    Jön!    Jön!"

2. "A LEGENDA....

• újraéled
• a belváros szívében"

3. "Claude-Michel Schönberg...
       (de mi köze ehhez Puccininek és a Pillangókisasszonynak?)"

4. "KATARTIKUS ÉLMÉNY!"

5. "BOMBÁK ÉS HELIKOPTER
        (mégis elegáns öltözet?)"

És vajon mit rejtett?
Két jegyet a Miss Saigon délutáni előadására, az Operettszínházba :)
Hát mikor megkaptuk én úgy örültem, hogy még el is bőgtem magam. Na ezt aztán folytattam a színházban is, gyakorlatilag a második felvonást majdnemhogy végigsírtam. Egyébként nagyon jó volt, nagyon élveztük, de hát a történet az sajnos elég szomorú. Örültem a viszonylag hosszú tapsnak, mert egy kicsit azalatt képes voltam rendbe szedni az arcomat :) Ja, és teljesen véletlenül találkoztunk a wc-n szünetben egy kedves barátnémmal, akivel gyorsan megtárgyaltuk, hogy ezek szerint egyikünk sem az infó házit csinálja :) Meg hogy milyen jó karácsonyra színházjegyet kapni! Fél nap kettesben Titivel, hát nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, fiatalodtam egy évet, pihentem kettőt és még egy kis kávézóba is elmentünk a végén.

Andi, Kati, ezúton is nagyon szépen köszönjük!

Jut eszembe Andi, erről nem írtál kritikát, pedig kerestem. Na jó, akkor én írok pár szót, de nem olyat, mint te, mert nálam csak pozitívumok lesznek :) Ha az ember több évente egyszer jut el színházba, akkor bizonyára hajlamos csak a jót látni benne :)
Csupa híres énekes-színész szerepelt benne, legalábbis a legtöbbjük nevét már ismertem, mondjuk az igaz, hogy elsősorban Andi blogjából. Szóval csak a teljesség igénye nélkül, Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila, György-Rózsa Sándor, Bordás Barbara, Kerényi Miklós Máté.  Ha feltétlenül választanom kéne kedvencet, akkor valószínűleg György-Rózsa Sándort választanám, ő John-t, Chris barátját alakította, nagyon jól, meghatóan. Sajna a karakterektől képtelen vagyok elvonatkoztatni, ezért szegény SzPSz, vagy Kerényi Miklós Máté szóba sem jöhetett kedvencnek, pedig mindketten amúgy zseniálisan játszottak. Vágó Zsuzsi nagyon szép volt, és nagyon jól énekelt mindenféle körülmények között. Én mindig elámulok, hogy lehetséges így énekelni, meg táncolni, meg színészkedni egyszerre. De ezek az emberek ezt nagyon jól tudják. Néha álmodozom arról, hogy belőlem talán jó musicales vagy szubrett lett volna, de ilyenkor mindig rájövök, hogy nagy valószínűséggel én erre képtelen lennék.
Nagyon tetszett még a díszlet, tényleg volt igazi helikopter, persze bizonyára vagy erősen kibelezett, vagy soha nem is volt a színházon kívül, de nagyon jó élethűre volt megcsinálva, hangja is, szele is volt, meg a mérete is élethűnek tűnt. Nem lepődtem meg, mikor olvastam a végén, hogy Kentaur volt a díszlettervező, gondolom nem véletlenül lett híres.
A másik számomra ismerős név Bakó Gáboré volt, a koreográfusé. Ugyanis annak idején, mikor érettségiztem, a szalagavatónkra ő tanította be az egyik táncunkat (Grease). Megkedveltem akkor, nagyon normális volt, és jó munkát végzett, szerintem remekül táncoltunk, legalábbis mi nagyon élveztük, az tuti. Ha néha véletlenül belebotlom a nevébe, akkor gyorsan mindenkinek eldicsekedek vele, hogy hú én ismerem (enyhe túlzással). :)
És majdnem elfelejtettem, pedig erősen megdobogtatta a szívemet, hogy a taps végén, mikor a karmester is kijött a színpadra, a zenekari árokból élőképet vetítettek a színpadon, szóval őket is rendesen meg lehetett tapsolni. Ilyet én még nem láttam, a zenészekről valahogy mindig mindenki megfeledkezik, pedig ha ők rosszul játszanának, akkor bizonyosan élvezhetetlen lenne az előadás. Tetszett ez a megoldás, nagyon is. Remélem látok majd ilyesmit máshol is ( és itt nem azon van a hangsúly, hogy lesz e máshol ilyen, hanem, hogy fogom-e látni :)).
Egyébként nem volt eszeveszett tapsolás, meg ováció, pedig nyugodtan lehetett volna. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy ez délutáni előadás volt, nem esti.
És nehogy kihagyjam a kisfiút, nem tudom, hány éves lehetett, de nagyon kicsi volt az biztos, és nem tudom, hogy hívták, de szuper jól végezte a dolgát, nagyon tetszett, otthonosan mozgott a színpadon, és bár a darab alatt kicsit megilletődöttnek tűnt, a tapsnál kiderült, hogy nagyon is csintalan, életrevaló kiskölyök.

Remek hétvége volt, bármikor megismételném :)

Reggeli életképek

Botond

Másfél éves lett. Megtanult már egy csomó mindent.
Például, hogy a fényképezés valami különleges dolog. Szóval már elég nehéz normálisan lefényképezni, mert direkt hunyorog, vagy bohóckodik, pofákat vág :)

Meg már megfújja a trombitát :)

Erről van amúgy videó is, ha valakit érdekel.

Nagyon viccesen képes aludni, bevackol magának a legkülönfélébb dolgokból. Legutóbb a keresztszüleitől kapott alagutat is multifunkcióssá varázsolta :)

Sokszor használja a bilit rendeltetésszerűen. Sokszor persze nem, de azt hiszem nagyon jól állunk.
Viszont nem szól egy szót sem. Néha talán valamit felismerhetőnek vélünk, de még mindig csak az "aja aja" megy igazán.

"Elmúlt farsang, itt hagyott..."

De a képek maradtak :)

 Bulcsú haja eléggé kék, csak a képen nem nagyon látszik. Boróka virágja a fején pedig felülről nézve szép színes, rózsaszín a közepe, de valahogy senkinek nem jutott eszébe hátulról lefényképezni :)
A gyerkőcök állítólag nagyon jól érezték magukat, engem sokan megdicsértek, szóval végül minden a helyére került. Még előző hét pénteken, de csak most jutottam ide, mert a suliban el lettünk árasztva újabb feladattömegekkel. Ráadásul jó része csak azért van, hogy csináltassanak valamit, nem érzem, hogy ezen kívül túl sok hasznom származna belőle, és így elég nyögvenyelősen megy a készítésük. Na mindegy, már túl vagyok a sulinak több mint a felén, valahogy fenn kell tartani az érdeklődésemet. Ami egyébként megvan, csak a feleslegesnek érzett dolgok mennek egyre nehezebben. A többivel semmi bajom.

Farsangi készülődés

Két hete még azt hittem, hogy tökéletesen időben vagyok mindennel. Lassan rá kell jöjjek, hogy ilyet soha nem hihetek komolyan. Azóta kiderült, hogy jövő héten suliban vagyok, 8-án pedig máris ovis farsang van. Persze sok válogatás, változtatás után mindkét gyerek kitalálta, hogy mi szeretne lenni. Boróka nem bonyolította túl, virág lesz, Bulcsú viszont feladta a leckét, Ő lesz Sonic, a sündisznó. Ha véletlenül még nem hallottál róla, ez ne lepjen meg, igazából kevés olyan emberrel találkoztam eddig, aki tudta, hogy kicsoda ez a figura. Amúgy egy szuper képességekkel rendelkező, kék színű és ruhájú süni, egy nintendo-szerű régi játékból, azóta már rajzfilm is készült róla. Titi fertőzte meg vele a Bulcsút, azóta nézzük is, meg játsszuk is. Vagyis csak a gyerekek, nekik már amúgy is most jobban megy, mint ahogy nekem valaha fog, szóval én elég gyorsan feladtam.
Természetesen a jelmezek még nincsenek teljesen készen, de legalább már alapanyagom és koncepcióm van, és el is kezdtem, szóval talán kész leszek.

 
A Bulcsú haját is kipróbáltuk már, jó lesz (persze sokkal több festékkel).

A vándordíj megérkezett :)

Előző tornaedzésen Bulcsú megkapta az ötödik korongját, ezért szerdán beválthatta a vándorkupára, ami egyébként minden, csak nem kupa, inkább díjnak mondanám. Egy kézen álló tornászt ábrázol. Mostantól egy hétig díszíti a lakásunkat, aztán vissza kell majd vinni.

Bulcsú nagyon örült, mi pedig büszkék voltunk, annak ellenére, hogy ezen az órán az egész csoport minősíthetetlenül viselkedett, szegény Jani bácsi már nem tudott velük mit kezdeni, úgyhogy kaptak egy nagyon kemény futós meg gimnasztikás órát, aminek a végére már több gyerek sírt, hogy ők ezt nem bírják. Én úgy gondolom nem feltétlenül baj ez, valamivel hatni kell rájuk, hogy viselkedjenek rendesen. Ráadásul mégiscsak edzésről, sportolásról szól a dolog. Bulcsú szerintem amúgy elég jól bírta (nem láttam, Titi volt vele, csak mesélték). Én beígértem, hogy ha összegyűjti az öt korongot, akkor kap egy tornászos pólót, ott lehet őket kapni a tornacsarnokban, nagyon helyesek. Ezzel még tartozom neki.

Egy teljes év

Megdöbbenve vettem észre épp most és teljesen véletlenül, hogy tegnapelőtt volt egy éves a blog. Nem kívánok most semmi nagy dolgot mondani, nem készültem semmivel, sőt, még csak nem is tudtam róla eddig. Csak azt akartam leírni, hogy mindig mennyire meglepődöm az idő rohanásán, hogy csak úgy száguldozik keresztül könyörtelenül mindenen.
Ha valaki megkérdezte volna tegnap, hogy mikor kezdtem a blogot, simán rávágtam volna, hogy kb. fél éve írogatom.
Ma találkoztunk a védőnővel, kérdeztem tőle, hogy a gyerekeknek mikor kell megkapniuk a kullancs-encephalitis elleni védőoltás harmadik adagját. Nézett rám furcsán, hogy szerinte azt már a gyerekek megkapták, én meg nagyon erősködtem, hogy nem, csak tavaly kezdtük el. Megnézte nekem a gépben, és tényleg, tavaly már a harmadikat kapták.
Idén tíz éve lesz, hogy Titivel együtt vagyunk. Így kimondva nagyon hosszú időnek tűnik, visszaemlékezve nagyon gyorsan elszállt, és szerencsére még mindig frissnek érzem. Persze csak úgy jó értelemben véve frissnek. Pedig tíz év, furcsa belegondolni.
Túl vagyok a suli felén, meg még egy kicsin. Erről csak álmodoztam két és fél évvel ezelőtt. Aztán pikk-pakk már itt is van.
Még mindig szegény gyerekekre fogom a tetemes túlsúlyomat, pedig már Boti is maholnap másfél éves lesz.
Bulcsú másfél év múlva iskolába megy, ezt most épp nagyon közeli problémának érzem, pedig mikor született (valamikor tegnapelőtt), ezt olyan távolinak éreztem, amin még gondolkodni sem volt érdemes.
Két éve nem voltam bent a laborban dolgozni. Pedig még a mai napig is azt szoktam mondani (erről ezennel igyekszem leszokni), hogy alkalomadtán be szoktak hívni, és be is szoktam menni. Nem azért, mert nem akarok igazat mondani, csak egyszerűen nem érzem ilyen távolinak. Meg talán egy kicsit azért is, mert jó érzés, hogy egy kicsit máshol is fontos vagyok (voltam).
És ráadásul a napok 24 órája is csak úgy elszáguld felettem. Minden este úgy fekszem le, hogy van, amit nem csináltam meg az aznapra tervezettből. Pedig már nagyon óvatosan tervezek. Legalábbis reggelente. Este még nem, akkor még bátor vagyok.

Visszanézelődés (advent, karácsony)

Óvodai adventi vásár:
Kellős közepén a karácsonyi készülődésnek és a vizsgaidőszaknak, még egy feladattal kellett szembenéznem. Miután úgy gondolom, hogy az átlagnál jobbakat tudok sütni, meg talán kreatívabb is vagyok az átlagembernél, nehezen húztam volna ki magam az ovis készülődés alól. De pedig tényleg megpróbáltam. Legalábbis nagyon szerettem volna. Azonban mikor Bulcsú egyik óvónénije szinte már már könyörgő szemekkel  és hangon tette fel a kérdést, hogy esetleg én véletlenül nem tudok-e egy icipicit gipszelni, mert senki nem vállalja el, mert még ilyet senki nem csinált, de ők olyan jól kitalálták ........
Hát én nem tudtam nemet mondani néhány év fogtechnikus múlttal a hátam mögött. Ez van. Szóval egyik nehezebb vizsgámat megelőző két nap a konyha gipszelővé avanzsált, és csak egy kiöntőformám lévén egész idő alatt gyakorlatilag ezzel foglalatoskodtam. Ráadásul ez a modellgipsz sajnos nem olyan ütemben kötött, mint amilyenhez én szokva vagyok, meg nagyon puha is volt ahhoz képest, de azért csak készen lett vagy 50 db öntvény a munkadélutánra, ami alól ezek után már nyugodt szívvel húztam ki magam. Bármit megteszek, hogy ne kelljen rajzolgatnom vagy festegetnem.

Ezek után tudtam meg, hogy Borókáék csoportja, mivel ők a legkisebbek, ezért elvállalták, hogy az anyukák majd sütnek eladható sütiket. Az meg milyen dolog már, hogy az egyik gyerekemnek két napot dolgozok, a másiknak meg semennyit? Szóval persze, hogy nem bírtam magammal és a következő vizsgám előtti napot sütésre és csomagolásra áldoztam. Ez ugyan csak egy nap volt, de sokkal eredményesebb az előző kettőnél. Anyu kijött segíteni, hogy a gyerekek ne túrjanak fel mindent, szóval én tényleg végig a konyhában voltam, és komoly mennyiségű kekszet sütöttem. Volt sikere is, az első nap eladták az összeset és azóta is nyaggatnak a receptekért. Nem tagadom, büszke voltam magamra.

Karácsony:
Csak eljött valahogy, menetrend a már-már szokásosnak mondható volt, délután én elvittem a gyerekeket pásztorjátékra, jó messze (Nagytéténybe), hogy az angyalkáknak minél több idejük legyen, majd hazaérve már csak egy 5 percet kellett várni ahhoz, hogy megszólaljanak a hívogató harangocskák. Jól sikerült este volt azt hiszem, igazi családias, meghitt ünneplés, már amennyire meghitt lehet három kicsi gyerekkel. Mindenki nagyon örült az ajándékoknak, a halvacsora után éjszakába nyúlóan játszottunk. Szokás szerint ismét mi felnőttek dőltünk ki hamarabb a sorból.

Másnap Dunakeszire mentünk a dédszülőkhöz, 26-án pedig Nagytétényben voltunk a nagyiéknál. 28-án mi láttuk vendégül a Mamáékat és a Tomiékat, szóval egészen megtelt a ház :) Jó volt, élveztük. Még egy majdnem használható csoportkép is született.

Visszanézelődés (mindenféle)

Szóval tudom, hogy nagyon rég nem írtam. Nem szeretném a mentegetőzést túlzásba vinni, szóval csak annyit szólnék saját magamért, hogy az előző bejegyzés első bekezdését úgy ahogy van, nyugodtan idemásolhatnám. De most inkább lássuk a lényeget...

Mindketten mindenből levizsgáztunk, ráadásul szuper eredménnyel, nagyon büszke vagyok magunkra. Titi úgy belejött a tanulásba, hogy képes volt következő félévre 40 kreditet felvenni. Bár nincs kétségem afelől, hogy menni fog neki, azért biztos nem lesz könnyű. Nekem már most sem könnyű, mert bő hónapnyi pihenésre számítottam, ebből alig lett bő két hét, mert már a 0. héten kezdünk, ami nem megszokott nekünk, általában a 4-5. héten szoktunk először menni. Szóval még ki sem pihentem a vizsgaidőszakot, már nyakamon a következő szorgalmi időszak, már kedden megyek is. Ráadásul fejem felett lóg két hét szakmai gyakorlat, amit valahogy még ezen időszak alatt el kell valahogy intézni. Ja, és ráadásnak a gyerekek farsangja az első szorgalmi hetem péntekén lesz, ami azt jelenti, hogy még egy bő hétvégém van a jelmezek legyártására. Sajna mindkettőjüknek konkrét elképzelése van, de erről majd legközelebb. És most akkor jöjjön novembertől mostanáig egy csomó kép, amiket eddig részben azért nem tettem fel, mert nem túl jók, de jelenleg úgy érzem, hogy nekem nagyon nem megy ez a fotózás dolog, szóval ezek vannak és kész, jobb nem lesz sajnos.

Legózós:

Nagyon szeretnek ezekkel játszani, most már mondhatom, hogy nagyon sok legónk (dupló) van, mindhárom gyerkőcöt elég hosszú ideig képes lekötni, Bulcsú pedig már nagyon kreatív dolgokat tud építeni belőle. Ha véletlenül játszanak 15-20 percet nagyobb vita és verekedés nélkül, annak nagyon tudok örülni. Na ez egy ilyen pillanat volt. A másik ilyen játék, amivel önállóan egész jókat tudnak játszani, az a favonatos készlet. Ja és majdnem kihagytam a megszámlálhatatlan mennyiségű babát és plüssállatot.

Bulcsú szülinapja:

Még novemberben volt, de nem írtam róla azt hiszem, de ha írtam is egy mondatnyit, képet biztos nem tettem fel. A földgömbperselyét még korán reggel megkapta, elég nagy sikere volt, azóta is lelkesen gyűjtögeti az aprókat, és nem annyira aprókat is. Nem hagyhatok semmit szanaszét a lakásban, mert tuti megtalálja, és Titi azt mondta neki, ha pénzt talál, az az övé. És néha talál is, sajna az én pénztárcámból eléggé potyognak az aprók :). Sütni sajnos nagyon nem volt időm, de ennek is örültek mindannyian.

Boróka:

Feszít az új csizmájában (azóta már nem annyira új), és az új fülbevalóját mutogatja, amit a Mamáéktól kapott. Azóta már vissza lett cserélve a régire, mert még nagyon nagy volt neki sajnos. (A füli jól mutatja fényképésztehetségemet, mivel semmi nem látszik belőle, csak ezért írom, hogy igazából nagyon szép, jobb híján higgyétek el).
Egy kis délutáni "szieszta" (az idézőjel azért, mert nálunk ezek az időszakok is elég mozgalmasan képesek eltelni).

Boti és a porszívó:

Jó haverok, pláne, ha takarításról vagy játékról van szó. Képes majd fél óráig tologatni a porszívót, múltkor már majdnem elfogadhatóan kiporszívózta a saját szobájukat. Sajnos mostanában sokat folyt a nózija, az ezt megoldandó funkcióval még csak barátkozunk.

Bulcsú eddigi legjobb rajza:

Tudom, hogy nagyon sok ötéves ennél sokkal jobban rajzol, de Bulcsúnál az is nagy szó, hogy egyáltalán leült rajzolni, és túljutott a pont-pont-vesszőcskén. Ráadásul én se tudok sokkal jobbat. Nekem ez már nagyon tetszik.

(folyt. köv.)

Újra az élők között érzem magam

Szóval néhány hetes "szinte folyamatosan beteg valaki, köztük én is" időszakot vészeltem át, megspékelve néhány vizsgával és a karácsonyi készülődéssel. Ezen idő alatt elég sok mindenről készültem írni, amikből rendre nem lett semmi. A legtöbb már a feledés homályába vész, de azért van néhány dolog, ami még tartja magát az agyamban.

A vizsgáim jól sikerültek, már begyűjtöttem egy hármast, egy négyest és 3 ötöst, ezek közül kettő szóbeli volt, szóval egyenlőre minden simán halad... kivéve a karácsonyi készülődést. Pár napja elhatároztam, hogy minden nap csinálok valami tényleg fontosat, szóval elsősorban nem a takarításra gondolok, mert ha nem is az igazi, de azért mégiscsak van nélküle karácsony, viszont fa nélkül, ajándékok, sütemény nélkül nem igazán. Szóval 3 napja minden este sütöttem valamit, ami eláll. Beszereztem és csomagoltam ajándékokat, a kajákhoz is minden megvan. Sőt, holnap közös erővel kitakarítjuk a házat. Persze tökéletes biztosan nem lesz a dolog, de azért igyekezni fogunk minél több mindent megcsinálni. Annyira nem is állok rosszul. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hetekkel ezelőtt lemondtam arról, hogy a tervbe vett kézzel készült ajándékaim elkészüljenek. Egy maradt talonban, de pár napja rá kellett jöjjek, hogy még az sem fog összejönni. Na ilyenkor mondom, hogy majd jövőre.

Hittem, nem hittem ezelőtt (amúgy nem), de azért mégiscsak világvége hangulatom kerekedett mára. Ugyan senki nem hitte állítólag, de azért mégiscsak beszélni kellett róla napjában többször, mindenkinek mindenkivel, minden létező fórumon. Na úgy tűnik ez akarva akaratlanul azért mégiscsak rányomja a bélyegét az emberre. Én személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy egy cseppnyi esélyt minden nap kap, hogy esetleg világvége lesz. Mondjuk 1 a millióhoz, vagy ilyesmi. Ez erre a napra is igaz volt. Lesz, nem lesz, ha mégis akkor hogy, hát ez engem nem igazán érdekel. Ki kell hozni a helyzetből a maximumot, így élem az egész életem, legalábbis így próbálom. Ami a legfontosabb szerintem, hogy lelkileg ez meg is valósul. Úgy érzem, együtt Titivel minden helyzetből kihozzuk a maximumot. Még a világvégéből is kihoznánk, jöjjön bármi bármikor. Na így gondolkodom én. Ma mégis rossz érzés volt elmenni vizsgázni, hogy nem lehettem a családommal, a gyerekeimmel. Pedig ma is hülyeségnek tartottam az egészet. És rátett egy lapáttal erre az egész érzésre, hogy az oviba ők érkeztek legelőször (7-re)és ők távoztak legkésőbb (1/4 4-kor - ilyenkor elgondolkodom, hogy itt senki nem dolgozik? Vagy különben hogy oldják meg?). Pedig nagyon siettem. Az egész óvodába bő 100 gyerek jár, de csak 4-en aludtak ott ma délután. Teljesen gonosznak éreztem magam. Megoldotta volna problémát, ha nem megy senki oviba, hanem mindenki megy a Nagyiékhoz Botival, de akkor még gonoszabbnak éreztem volna magam, hogy nem lehetnek ott az ovis karácsonyi ünnepségen délelőtt. Bulcsú így is megkérdezte, hogy mi valaha el fogunk-e menni ovis ünneplésre. Hát nem volt jó érzés. Amúgy azt is két napja tudtam meg, hogy egyáltalán el lehet rá menni. Arról pedig csak tegnap szóltak, hogy minden gyereknek kell vinni egy fenyőgallyat, megy egy teamécsest az ünnepségre. Erre én reggel feltúrtam a házat két teamécsesért, Titi meg hajnalban csak azért kiment, hogy a miniatűr fenyőinket megszabadítsa pár gallytól. Az oviban szóltam a dajkanéninek (azért neki, mert még csak ő volt ott), hogy hova teszem a cuccokat. Hát délután ugyan ott megtaláltam Borókáét.

Úgy érzem, van mire büszkének lennem. Történt már pár dolog az életemben, amire akkor éppen büszke voltam.:
   - Nem buktam meg németből meg angolból a gimiben soha. Most ezt nem fejteném ki részletesebben, de igen, volt olyan év, amikor erre kifejezetten büszke voltam.
   - Leérettségiztem
   - Férjhez mentem
   - Felvételi, sikeres vizsgák most már mondhatom tömkelege áll a hátam mögött
   - Hibátlan kreszvizsga. Tudom, nem jelent semmit, de attól még jó érzés volt.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
   - Eladtam az első saját készítésű ékszereimet.
   - Sok próbálkozás után végül belemélyedtem a kötés tudományába.
   - Néha elő-elő fordul, hogy valamit befejezek. És igen, nálam ez nagy dolog, tényleg.
   - Gyerekeim születtek. Szépek, okosak. Megfordultak, felálltak, elindultak. Elkezdtek beszélni, szobatiszták lettek, verset mondtak, énekeltek és folytathatnám a végtelenségig.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztos volt még rengeteg dolog. Viszont olyan büszkeséget, amiben hétfőn Bulcsú által részem volt, még soha nem éreztem. Ez az előbbi felsorolás rendesen elbújhat mögötte. Az történt ugyanis, hogy Bulcsú nagyon jól viselkedett tornán. És nemcsak, hogy jól viselkedett, de meg is csinált minden feladatot, kivétel nélkül, és nagyon sok mindent ő csinált a legjobban. És most végre ezt Jani bácsi is észrevette. Ki is hívta, hogy a kézenállását mutassa meg a többieknek. Ez volt az első ilyen alkalom, hogy ő mutathatott be gyakorlatot, pedig sokszor jelentkezett már. Most amúgy nem is jelentkezett. És olyan kézenállást csinált, hogy komolyan, hét nyelven beszélt minimum. Meg is lett tapsolva alaposan, sőt, Jani bácsi még kezet is fogott vele, amit azért nem nagyon szokott csinálni. És hogy én mindeközben mit csináltam? Hát fenn a függőfolyosón a többi szülő között sírva-nevetve-ugrálva tapsikoltam, lehet, hogy kicsit még nyögdécseltem is :) Azt hiszem kicsit gyogyósnak néztek, de nem érdekelt. Amúgy több dolgot is a Bulcsú csinál meg legszebben szerintem. De a hidat meg a kézenállást tuti. És kapott is korongot, ez már a negyedik.

Tanulunk ezerrel

Titi fizikai kémiát, matekot (bár abból már megvan az ötöse), meg menedzsmentet (na azt eléggé utálja azt hiszem).
Én élelmiszer toxikológiát, környezetegészségtant meg járványtant.
Bulcsú leginkább azt, hogy melyik a jobb és bal keze, de ezen kívül mostanában rajzolgat is, most épp házat tanul rajzolni, egész jó eredménnyel.
Boróka némi önzetlenséget (azt hiszem neki van a legnehezebb dolga), meg 10-ig biztonsággal számolni. Nagyjából már megy neki.
Boti meg beszélni tanul. Remélem. És épít mindenből. Ügyesen.

Az ezerrel tanulás előtt megünnepeltünk néhány neves napot és évfordulót, észrevétlenül belemásztunk az adventi időszakba, rájöttem, hogy semmi nem lesz kész karácsonyig, amikben titkon reménykedtem, már nem is próbálkozom, csak az alapokkal, mint rend, tisztaság és kaja, idénre ez is elég nagy falat lesz.
Képek vannak, legalábbis találnék, ha nagyon akarnék, majd talán legközelebb. Most inkább visszatérnék a peszticidjeimhez :(

Totál-brutál

...ha a szülők betegek, de a gyerekek nem. Pláne mindez megspékelve egy szülinapozással itthon, majd az oviban, ahová ugyebár még süti is kell. Hát mit ne mondjak, kedves gyermekeim nem mutatták túl megértő arcukat.  Szerencsére én csak kicsit voltam rosszul, de azért szívesebben pihiztem volna többet az elmúlt 2 nap. Már jól vagyok, csak kissé fáradt. Titi is gyógyul.

Nyuszik

A kérdésem természetesen költői, de véleményt azért nyugodtan formálhattok.
Adva van egy feladatlap (megcsinálni kötelező), melyen azt lehet gyakorolni óvodásoknak, hogy melyik a bal illetve a jobb kezük.
Az első feladatban van rajzolva 10 nyuszika, aranyosak, mosolygósak, szép nagy, hosszú fülekkel.
Mondom az elsőben, és nem a tizedikben. És mondom, hogy óvodásoknak, szóval a témában kezdőknek. Ja, és a nyuszik, mint az a mosolyból is kiderülhetett, szemben vannak.
A feladat pedig a következő: "Színezd ki a nyuszik bal fülét!"
Szóval a kérdésem az volna, hogy miért is kell rögtön az elején bekavarni a gyereket? Vagy csináljuk meg rosszul a feladatot? Nem értem, mit akarnak. Komolyan nem tudom, hogy aki ezt a feladatot kitalálta, mire gondolt közben. Én simán kiszíneztettem volna a gyerekekkel azokat a füleket, melyek nekik bal kéz felé esnek (mint amolyan elfoglalt és türelmetlen anyuka). De ezt most Titi nyerte, és szegény majdnem egy órán keresztül próbálta megértetni a gyerekekkel, hogy de a nyuszinak nem az a bal füle. Mondjuk talán a Bulcsú meg is értette, de szerintem ez így akkor se jó feladat. Sehogy sem. Vagy lett volna tényleg ez a tizedik, amikor már amúgy rohadtul tudják, hogy melyik kezük melyik, vagy fogalmazták volna máshogy a feladatot, vagy rajzolták volna szegény nyuszikat háttal. Na persze akkor nem tudtak volna szépen mosolyogni. 
  

Innen-onnan

Titi új önéletrajzot írt. Kérte, nézzem meg, hogy tetszik-e. Közben kiderült, hogy már be is küldte valahova, ami nagyon tetszene neki. Én elhatároztam, hogy jól meg fogom dicsérni, mert szegénynek mindig csak lehordjuk az önéletrajzát. Ugyanis ő ragaszkodott eddig a fogalmazásszerű, jó hosszú önéletrajzokhoz, teljesen érthető okokból, miszerint abból több minden kiderül. Nehezen fogadta el, hogy első körben csak a jó benyomás kell, és a fontos dolgok gyors megtalálása, vagyis vázlatos elrendezés. Kellett pár év, mire hajlandó volt írni vázlatosat. De most eljött ez a pillanat, és én tudtam, hogy ezzel komoly ellenérzéseket győzött le magában. Szóval ez az alapsztori. Közeledek a gép felé, látom, van az önéletrajzon fénykép is. Hát persze, hogy mindenki először azt nézi meg, természetesen én is. És ekkor  egy kicsit ledöbbentem. Gondoltam, finoman szólok:
   - hát, Titi, a fényképet szerintem le kéne majd cserélni. Nem ez a legelőnyösebb képed.
   - ez az egy igazolványképem van, nincs másik és gyorsan kellett
   - miért? Már el is küldted valahová???????
   - igen
   - de hát.... ezen úgy nézel ki, mint aki most szabadult, és.... alkoholista, és.... ráadásul hulla fáradt,
      mint aki átbulizta az egész éjszakát (na ennyit a finomkodásról, de kirobbant, ez van)
   - Szóval mint egy most szabadult, fáradt alkoholista? (már nagyon nevet)
   - Hát igen, és ráadásul még borostás is vagy (már én is kezdek nevetni)
   - Az nem borosta, hanem körszakáll.
Na kb. ez volt az utolsó mondat, mert úgy röhögtünk, hogy percekig meg sem bírtunk szólalni. Még jó, hogy jelen pillanatban nem létszükség még a munkahelyváltás, mert erősen csodálkoznék, ha erre kapna bármilyen választ. Ha az lenne, akkor valószínűleg nem röhögtünk volna ennyire. Még egy nappal később is többször rajtakaptam Titit, hogy nevetgél, mosolyog valamin, és ha rákérdeztem, mondta, hogy csak eszébe jutott, hogy alkoholista börtöntöltelék. Hát megint nevettünk együtt (már kicsit finomabb kivitelben).
Ez így leírva nem is annyira vicces. Pedig azt hittem jó lesz, de mindegy, azért a sztori kedvéért megkapjátok :) Aztán persze végigolvastam, és más kivetnivalót már tényleg nem találtam benne :)
A feladat is adott, kell egy jó képet csinálnom. Valahogy úgy érzem, nem kell az az igazolványkép jelleg. Vagy mégis?

Bulcsú kapott korongot tornán :)
(annak jár, aki jól viselkedett és ügyes volt - Bulcsúnál feltételezem, hogy magához képest, vagy lehet, hogy néha mindenki kap, bátorításul, vagy motivációnak)
De nagyon nagyon örült neki, meg sem tudta várni, hogy hazaérjenek, fel kellett hívniuk, hogy elújságolhassa a nagy hírt. És már nagyon szeret járni, azt hiszem.

Botond szegényke betegecske. Néha azt hiszem jobban van, de aztán megint nem. Legalább láza nincs, annak örülök. Igazából a tünetei alapján első nap kellett volna a legrosszabbul lennie, de akkor nagyon jól viselte. Azóta egyre nyűgösebb, pedig már nem lázas, nem hány és nincs hasmenése sem. Mondjuk lehet csak azért, mert nem is eszik valami sokat. Viszont sokat alszik magához képest. Remélem most már gyorsan meggyógyul. Nagyon kéne jövő pénteken usziba mennünk, mert megszűnik itt a babaúszás, ez lesz az utolsó alkalom. Nem szeretném kihagyni. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak itt a dolgok, ráadásul Botival már nagyon keveset voltunk, tényleg.
Ja, és már meg lehet különböztetni, hogy anyát, vagy apát mond :) Az egyik aja, a másik ava

Megvan Boróka elveszett hajpántja! Most nagyon boldog, pedig még vissza se kapta :)
Az oviban őszi leveleket festettek. Néztük, hol van kirakva Borókáé, de nem találtuk sehol. Akkor mondták, hogy a 3 legszebbet a csoportban állították ki, és ott van az övé is, középen :) Nagyon büszke voltam rá!

Én már a vizsgáimra készülök, meg karácsonyra. Sajnos nem olyan arányban, ahogy szeretném.