2012. október 31., szerda

Ma

Nekem tetszik ez a mai ünnep. Mindig is tetszett, de soha nem ünnepeltük meg. Viszont Réka irománya meghozta ehhez is a kedvem. Persze idén már nem, de jövőre a gyerekek is kicsit nagyobbak lesznek, lehet, hogy sort kerítünk majd egy kis bolondozásra, tökfarigcsálásra. Idén marad a póksüti, meg a szellemhabcsók, de ezek is csak pár nap késéssel lesznek, ha lesznek, a fejemben már megszülettek, de kéne azért hozzá némi idő is.

Azért nagy nap volt a mai, nem kis segítséggel ugyan, de sikerült minden házimat befejeznem (némelyiket abszolút a kezdetektől). Imolának itt is nagyon köszönöm a segítséget!
Másrészt eltelt egy újabb hónap úgy, hogy a Bulcsú tornára jár, már néha képes egész normálisan viselkedni, szóval azt mondták, maradhat :) Ez nagyon nagy öröm nekem, bár egy csomó megoldandó probléma, mert sajnos az időpontok pont fedik egymást az úszással. :( Ezért viszont nagyon szomorú vagyok, nagyon örültem volna neki, ha mindkettő belefért volna a hétbe, Bulcsúnak sem ártott volna. Ráadásul így az is problémás, hogy Boróka eljusson az uszodába. Azért majd igyekszem megoldani.
Még az ünnepek alatt reményeim szerint jelentkezem a sütikkel :)

2 megjegyzés:

  1. Szuper, örülök neki, h Bulcsú továbbra is járhat tornára.... de az úszásért nagyon kár... Főként, ha emiatt Boróka sem tudna járni. :-(
    Miért nem lehet ez egyszerűbb?!

    VálaszTörlés