"Arra való a lámpa, hogy világítson"

Evés előtt, fogmosás előtt, öltözködés előtt, indulás előtt, ima előtt, gyakorlatilag minden előtt, ami idővel utoléri őkelmét és muszáj, de legeslegfőképpen lefekvés előtt:
Boróka nyafogva-hisztizve: anya anya anya (esetleg apa apa apa) akarok még valamit mondaniiiii!
Én (vagy Apa), nyugalmat erőltetve magamra és mintha nem tudnám mi jön: Mondjad kislányom, gyorsan.
Boróka megnyugodva-fellelkesülve: Arra való a lámpa, hogy világítson!
Én (vagy Apa) teljes belenyugvással: igen, arra.

Már nem is tudom hányszor, de biztosan több százszor.  Néha a Bulcsúnál is próbálkozik, szegény meg nem érti, hogy mi van, már meg sem hallgatja, mire Boróka zokogva rohan hozzánk, hogy a Bulcsúnak szeretne valamit mondani, de Ő nem hallgatja meg. "Bulcsú, hallgasd meg a húgodat!" "De anya, én is tudom" "De honnan tudod, hogy most is azt akarja mondani?" szegénykém erre nagyon hülyén tud rám nézni. Őszintén szólva meg is tudom érteni. Aztán teljes belenyugvással odamegy Borókához: "Na mondhatod, Boróka" Boróka pedig mondja. Az esetek 90 %-ában ezt. Ritkábban valami hasonlót: "Arra való az étel, hogy megegyük" "Arra való az ablak, hogy kinézzünk rajta" "Arra való az ajtó, hogy kimenjünk rajta" "Arra való a könyv, hogy olvassunk belőle" "Arra való a ruha, hogy felvegyük" "Arra való a Boti, hogy bekakiljon" stb.
Na persze a gondolatmenet néhol hibádzik :) De Boróka és az Ő "örök igazságai" nekünk már elválaszthatatlanok.
:)