2012. november 23., péntek

Innen-onnan

Titi új önéletrajzot írt. Kérte, nézzem meg, hogy tetszik-e. Közben kiderült, hogy már be is küldte valahova, ami nagyon tetszene neki. Én elhatároztam, hogy jól meg fogom dicsérni, mert szegénynek mindig csak lehordjuk az önéletrajzát. Ugyanis ő ragaszkodott eddig a fogalmazásszerű, jó hosszú önéletrajzokhoz, teljesen érthető okokból, miszerint abból több minden kiderül. Nehezen fogadta el, hogy első körben csak a jó benyomás kell, és a fontos dolgok gyors megtalálása, vagyis vázlatos elrendezés. Kellett pár év, mire hajlandó volt írni vázlatosat. De most eljött ez a pillanat, és én tudtam, hogy ezzel komoly ellenérzéseket győzött le magában. Szóval ez az alapsztori. Közeledek a gép felé, látom, van az önéletrajzon fénykép is. Hát persze, hogy mindenki először azt nézi meg, természetesen én is. És ekkor  egy kicsit ledöbbentem. Gondoltam, finoman szólok:
   - hát, Titi, a fényképet szerintem le kéne majd cserélni. Nem ez a legelőnyösebb képed.
   - ez az egy igazolványképem van, nincs másik és gyorsan kellett
   - miért? Már el is küldted valahová???????
   - igen
   - de hát.... ezen úgy nézel ki, mint aki most szabadult, és.... alkoholista, és.... ráadásul hulla fáradt,
      mint aki átbulizta az egész éjszakát (na ennyit a finomkodásról, de kirobbant, ez van)
   - Szóval mint egy most szabadult, fáradt alkoholista? (már nagyon nevet)
   - Hát igen, és ráadásul még borostás is vagy (már én is kezdek nevetni)
   - Az nem borosta, hanem körszakáll.
Na kb. ez volt az utolsó mondat, mert úgy röhögtünk, hogy percekig meg sem bírtunk szólalni. Még jó, hogy jelen pillanatban nem létszükség még a munkahelyváltás, mert erősen csodálkoznék, ha erre kapna bármilyen választ. Ha az lenne, akkor valószínűleg nem röhögtünk volna ennyire. Még egy nappal később is többször rajtakaptam Titit, hogy nevetgél, mosolyog valamin, és ha rákérdeztem, mondta, hogy csak eszébe jutott, hogy alkoholista börtöntöltelék. Hát megint nevettünk együtt (már kicsit finomabb kivitelben).
Ez így leírva nem is annyira vicces. Pedig azt hittem jó lesz, de mindegy, azért a sztori kedvéért megkapjátok :) Aztán persze végigolvastam, és más kivetnivalót már tényleg nem találtam benne :)
A feladat is adott, kell egy jó képet csinálnom. Valahogy úgy érzem, nem kell az az igazolványkép jelleg. Vagy mégis?

Bulcsú kapott korongot tornán :)
(annak jár, aki jól viselkedett és ügyes volt - Bulcsúnál feltételezem, hogy magához képest, vagy lehet, hogy néha mindenki kap, bátorításul, vagy motivációnak)
De nagyon nagyon örült neki, meg sem tudta várni, hogy hazaérjenek, fel kellett hívniuk, hogy elújságolhassa a nagy hírt. És már nagyon szeret járni, azt hiszem.

Botond szegényke betegecske. Néha azt hiszem jobban van, de aztán megint nem. Legalább láza nincs, annak örülök. Igazából a tünetei alapján első nap kellett volna a legrosszabbul lennie, de akkor nagyon jól viselte. Azóta egyre nyűgösebb, pedig már nem lázas, nem hány és nincs hasmenése sem. Mondjuk lehet csak azért, mert nem is eszik valami sokat. Viszont sokat alszik magához képest. Remélem most már gyorsan meggyógyul. Nagyon kéne jövő pénteken usziba mennünk, mert megszűnik itt a babaúszás, ez lesz az utolsó alkalom. Nem szeretném kihagyni. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak itt a dolgok, ráadásul Botival már nagyon keveset voltunk, tényleg.
Ja, és már meg lehet különböztetni, hogy anyát, vagy apát mond :) Az egyik aja, a másik ava

Megvan Boróka elveszett hajpántja! Most nagyon boldog, pedig még vissza se kapta :)
Az oviban őszi leveleket festettek. Néztük, hol van kirakva Borókáé, de nem találtuk sehol. Akkor mondták, hogy a 3 legszebbet a csoportban állították ki, és ott van az övé is, középen :) Nagyon büszke voltam rá!

Én már a vizsgáimra készülök, meg karácsonyra. Sajnos nem olyan arányban, ahogy szeretném.

6 megjegyzés:

  1. Ezt azért, hogy ne zaklassalak annyit telefonon, hogy „na hogy vagytok?”
    :D

    VálaszTörlés
  2. nekem átjött, hogy mennyire vicces! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ezen én is nagyon jól szórakoztam :) Tamásnak is felolvastam :)

    VálaszTörlés
  4. Első körben csak annyit : hogy jééé, neked is Bulcsú és Boróka? mert nekem is :-)

    VálaszTörlés
  5. :) igen, plusz egy Botond. Üdvözöllek nálunk!

    VálaszTörlés