Totál-brutál

...ha a szülők betegek, de a gyerekek nem. Pláne mindez megspékelve egy szülinapozással itthon, majd az oviban, ahová ugyebár még süti is kell. Hát mit ne mondjak, kedves gyermekeim nem mutatták túl megértő arcukat.  Szerencsére én csak kicsit voltam rosszul, de azért szívesebben pihiztem volna többet az elmúlt 2 nap. Már jól vagyok, csak kissé fáradt. Titi is gyógyul.

Nyuszik

A kérdésem természetesen költői, de véleményt azért nyugodtan formálhattok.
Adva van egy feladatlap (megcsinálni kötelező), melyen azt lehet gyakorolni óvodásoknak, hogy melyik a bal illetve a jobb kezük.
Az első feladatban van rajzolva 10 nyuszika, aranyosak, mosolygósak, szép nagy, hosszú fülekkel.
Mondom az elsőben, és nem a tizedikben. És mondom, hogy óvodásoknak, szóval a témában kezdőknek. Ja, és a nyuszik, mint az a mosolyból is kiderülhetett, szemben vannak.
A feladat pedig a következő: "Színezd ki a nyuszik bal fülét!"
Szóval a kérdésem az volna, hogy miért is kell rögtön az elején bekavarni a gyereket? Vagy csináljuk meg rosszul a feladatot? Nem értem, mit akarnak. Komolyan nem tudom, hogy aki ezt a feladatot kitalálta, mire gondolt közben. Én simán kiszíneztettem volna a gyerekekkel azokat a füleket, melyek nekik bal kéz felé esnek (mint amolyan elfoglalt és türelmetlen anyuka). De ezt most Titi nyerte, és szegény majdnem egy órán keresztül próbálta megértetni a gyerekekkel, hogy de a nyuszinak nem az a bal füle. Mondjuk talán a Bulcsú meg is értette, de szerintem ez így akkor se jó feladat. Sehogy sem. Vagy lett volna tényleg ez a tizedik, amikor már amúgy rohadtul tudják, hogy melyik kezük melyik, vagy fogalmazták volna máshogy a feladatot, vagy rajzolták volna szegény nyuszikat háttal. Na persze akkor nem tudtak volna szépen mosolyogni. 
  

Innen-onnan

Titi új önéletrajzot írt. Kérte, nézzem meg, hogy tetszik-e. Közben kiderült, hogy már be is küldte valahova, ami nagyon tetszene neki. Én elhatároztam, hogy jól meg fogom dicsérni, mert szegénynek mindig csak lehordjuk az önéletrajzát. Ugyanis ő ragaszkodott eddig a fogalmazásszerű, jó hosszú önéletrajzokhoz, teljesen érthető okokból, miszerint abból több minden kiderül. Nehezen fogadta el, hogy első körben csak a jó benyomás kell, és a fontos dolgok gyors megtalálása, vagyis vázlatos elrendezés. Kellett pár év, mire hajlandó volt írni vázlatosat. De most eljött ez a pillanat, és én tudtam, hogy ezzel komoly ellenérzéseket győzött le magában. Szóval ez az alapsztori. Közeledek a gép felé, látom, van az önéletrajzon fénykép is. Hát persze, hogy mindenki először azt nézi meg, természetesen én is. És ekkor  egy kicsit ledöbbentem. Gondoltam, finoman szólok:
   - hát, Titi, a fényképet szerintem le kéne majd cserélni. Nem ez a legelőnyösebb képed.
   - ez az egy igazolványképem van, nincs másik és gyorsan kellett
   - miért? Már el is küldted valahová???????
   - igen
   - de hát.... ezen úgy nézel ki, mint aki most szabadult, és.... alkoholista, és.... ráadásul hulla fáradt,
      mint aki átbulizta az egész éjszakát (na ennyit a finomkodásról, de kirobbant, ez van)
   - Szóval mint egy most szabadult, fáradt alkoholista? (már nagyon nevet)
   - Hát igen, és ráadásul még borostás is vagy (már én is kezdek nevetni)
   - Az nem borosta, hanem körszakáll.
Na kb. ez volt az utolsó mondat, mert úgy röhögtünk, hogy percekig meg sem bírtunk szólalni. Még jó, hogy jelen pillanatban nem létszükség még a munkahelyváltás, mert erősen csodálkoznék, ha erre kapna bármilyen választ. Ha az lenne, akkor valószínűleg nem röhögtünk volna ennyire. Még egy nappal később is többször rajtakaptam Titit, hogy nevetgél, mosolyog valamin, és ha rákérdeztem, mondta, hogy csak eszébe jutott, hogy alkoholista börtöntöltelék. Hát megint nevettünk együtt (már kicsit finomabb kivitelben).
Ez így leírva nem is annyira vicces. Pedig azt hittem jó lesz, de mindegy, azért a sztori kedvéért megkapjátok :) Aztán persze végigolvastam, és más kivetnivalót már tényleg nem találtam benne :)
A feladat is adott, kell egy jó képet csinálnom. Valahogy úgy érzem, nem kell az az igazolványkép jelleg. Vagy mégis?

Bulcsú kapott korongot tornán :)
(annak jár, aki jól viselkedett és ügyes volt - Bulcsúnál feltételezem, hogy magához képest, vagy lehet, hogy néha mindenki kap, bátorításul, vagy motivációnak)
De nagyon nagyon örült neki, meg sem tudta várni, hogy hazaérjenek, fel kellett hívniuk, hogy elújságolhassa a nagy hírt. És már nagyon szeret járni, azt hiszem.

Botond szegényke betegecske. Néha azt hiszem jobban van, de aztán megint nem. Legalább láza nincs, annak örülök. Igazából a tünetei alapján első nap kellett volna a legrosszabbul lennie, de akkor nagyon jól viselte. Azóta egyre nyűgösebb, pedig már nem lázas, nem hány és nincs hasmenése sem. Mondjuk lehet csak azért, mert nem is eszik valami sokat. Viszont sokat alszik magához képest. Remélem most már gyorsan meggyógyul. Nagyon kéne jövő pénteken usziba mennünk, mert megszűnik itt a babaúszás, ez lesz az utolsó alkalom. Nem szeretném kihagyni. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak itt a dolgok, ráadásul Botival már nagyon keveset voltunk, tényleg.
Ja, és már meg lehet különböztetni, hogy anyát, vagy apát mond :) Az egyik aja, a másik ava

Megvan Boróka elveszett hajpántja! Most nagyon boldog, pedig még vissza se kapta :)
Az oviban őszi leveleket festettek. Néztük, hol van kirakva Borókáé, de nem találtuk sehol. Akkor mondták, hogy a 3 legszebbet a csoportban állították ki, és ott van az övé is, középen :) Nagyon büszke voltam rá!

Én már a vizsgáimra készülök, meg karácsonyra. Sajnos nem olyan arányban, ahogy szeretném.

Vasárnap - Márton nap

Ráadásul itthon volt mindenki ebédidőben, szóval a menü eléggé adta magát. Aztán még sem annyira, mert a piacon már nem volt se liba se kacsa, de szerencsére Titinek még sikerült kacsát szereznie, szóval sütöttünk. Ez azért nálunk nem szökőévenként egyszer van, de eléggé jól sikerült ahhoz, hogy említést tegyek róla mégis. Sőt megkockáztatom, hogy életem legjobb sült kacsacombját ettem ma ebédre. Szerencsére még van egy adagnyi belőle. Ebéd előtt fél órával szállt meg az ihlet, hogy de jó lenne valami leves is, úgyhogy összeütöttem egy kis forró almalevest habgaluskával. És bár nem tartozott szorosan az ebédhez, mert csak utána kezdtem el, de sütöttem egy kis sütőtökös kekszet. Így már egészen ünnepi hangulatúra sikeredett ez a mai nap. (Leszámítva persze, hogy a házban mindenütt ruhák száradnak, mert ugye nem voltunk itthon a héten). A kacsához amúgy sütőtökös krumplipüré készült jó sok borssal, gyömbérrel, szerecsendióval; nem most ettünk ilyet utoljára, az biztos. Fényképek nincsenek most, mert mire észbe kaptam, már erősen hiányos képet mutatott mindegyik fogás.

Titi délelőtt még felporszívózott, és szólt a gyerekeknek, hogy el kéne pakolni a szobában. Erre valami egészen rendkívüli dolog történt - olyan, amilyen nálunk nem igen szokott. Bulcsú gondolkodás nélkül felpattant, hívta Borókát, ketten bevonultak a szobába, és mire mi odaértünk, a gyerekek már gyakorlatilag mindent elpakoltak, Bulcsú egyértelmű irányítása mellett. És tökéletesen. Nemcsak, hogy a dolgok a helyükre kerültek, de még felpakolták az ágyra azokat a dobozokat is, amiket mi is fel szoktunk, ha porszívózunk. Mindezt egy apró kérésre. Hát mit mondjak, egy kissé elérzékenyültünk :) Pedig az esti rendrakásokból rendszerint közelharc kerekedik, mert senki nem hajlandó tenni a dolgát. Lehet, hogy még sincs hiába az a rengeteg vita és győzködés? Mostanság talán még az estékben is látok némi fejlődést.

Nem szeretném elkiabálni, de az az érzésem, hogy az étkezési nehézségeink a két naggyal megszűntek. Egész jól esznek, néha nagyon jól, és azóta talán a viselkedésük is kiegyensúlyozottabb. (Rosszcsontok, de nem nagyon-nagyon, csak szimplán nagyon.) Viszont cserébe kezdem a harcot a Botival, aki most kezdi sajnálni az időt az étkezésekre.

Előző héten történt egy pár apróság, amik mind kicsit szebbé tették a napjaimat.
   - Találkoztam egy régi általános iskolás osztálytársammal/barátnőmmel, akivel kb. 20 éve nem beszéltem. Teljesen véletlenül egymás közelében ültünk a vonaton. Aztán másnap újra :) (szintén véletlenül). Jót beszélgettünk, remélem találkozunk még máskor is.
   - Utaztam az új metrón. Vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban, de legalább már jár egy néhány, és bár kissé fapados, de egyelőre még tökéletesen tiszta. Meg van szép kijelző rajta, így nem felejtek el leszállni a Deákon. És tetszik a középső kapaszkodó. Mondjuk tömegben még nem próbáltam, de használhatónak tűnt.
   - Írtam egy ismerősömnek egy kedves rövidke üzenetet, nem is vártam rá választ, de mégis szinte azonnal kaptam. Még kedvesebbet. Ez nagyon jól esett :)
   - Egyik reggel rohantam a metróhoz - szó szerint - a mozgólépcsőtől, ahol nagy nehezen felverekedtem magam. És csak tizedmásodpercek választottak el attól, hogy beugorjak valahogy a csukódó ajtók között. Valaki odatette a lábát az ajtó elé, egyértelműen azért, hogy még beeshessek. Ez tényleg annyira rövid idő volt, hogy más szerintem észre se vette. Az illető amúgy fel sem nézett, még a köszönetemet sem fogadta (zenét hallgatott, valószínűleg nem is hallotta) , de nekem hirtelen mégis jobb napom lett. Pedig csak egy egészen apró figyelmesség, ami nem került senkinek semmibe. Jó érzés volt, hogy van, akinek még eszébe jut egyáltalán a reggeli forgatagban egy kicsit segíteni a másiknak.
   - Váratlanul levizsgáztunk egy tantárgyból. És ez így volt tökéletes.

Azért már jó volt péntek este hazajönni, és a saját ágyamban aludni. 5 nap suli bőven elég, hogy visszavágyjak a hétköznapjaimba :)

Tropicarium - Játszóház

Kedden a gyerekek választhattak, hogy melyikbe akarnak menni. Volt ugyanis kedvezményünk, gondoltuk ki kéne használni. A Tropicariumot választották. Nagyon jól éreztük magunkat, egész nap elszórakoztunk ott, illetve a környékén. Elég sok képet csináltam próbáltam csinálni, sajnos a nagy részén csak elmosódott foltok vannak, vagy a halak voltak túl gyorsak, például a cápák, vagy az üveg volt koszos, vagy a gyerekeim rohangásztak fejvesztve.
Ez az egy kép sikerült állatról ami nagyjából vállalható, csak a bizonyítás kedvéért:

Ez pedig a gyerekekről (vagyis csak a két nagyról), - de csak azért, mert tudom, hogy a legtöbben úgyis őket akarjátok látni - azért az igazat megvallva nem voltak valami türelmes modellek.

Szombaton Titi egy régi jó barátjával találkozott, úgyhogy mi addig beszabadultunk a játszóházba. Örültem, hogy kedden a másik programot választották, mert ott egyedül sokkal nehezebb lett volna velük. Így viszont mindannyian remekül szórakoztunk, 6 órán keresztül voltunk bent, gyakorlatilag megállás nélkül. Na jó, Boti aludt 40 percet. Fényképek azt hiszem érthető okokból nem készültek :) Talán majd legközelebb. Gondolhatjátok, hogy mire hazaértünk, minden gyerek totál felkelthetetlen volt :) Gyakorlatilag arra sem ébredtek fel, mikor átöltöztettem őket.
Ma pihiztünk, meg én pakolásztam, mert holnaptól megint befészkelem magam a suliba. Csak hogy véletlenül se menjek kipihenten, még végignézem az esti meccset. És próbálom közben kitalálni, hogy mit fogok itthon felejteni.

Bevetésre készen

Első kísérletek :)
Valahogy élőben jobban néznek ki, de sebaj.
Még pénteken készültek, de tegnap egész nap játszóházaztunk, szóval a gép közelébe sem kerültem. A szellemesdit még erősen gyakorolnom kell, sem nem egyformák, sem nem szépek, és még meg is vannak repedve, de a gyerkőcöknek azért nagyon tetszett.

Az ötletek pedig innen:
Kekszpók
Szellemcsók